4p

Kell vállalkozói bankszámla vagy sem? Időben és pénzben is sokat lehet nyerni a megfelelő számlacsomag kiválasztásával.

Szeptember 1-jével lép hatályba a törvénymódosítás, ami lényegesen leszűkíti azok körét, akik jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) alkalmazására. Az OTP Banknál jelentősen megugrott augusztusban az egyéni vállalkozói számlanyitások száma, ám sokan az érintettek közül feltehetőleg még mérlegelik lehetőségeiket. A határidő közeleg, ezért az OTP Bank és Bookkeepie szakértői összegyűjtötték számukra az újfajta adózáshoz szükséges legfontosabb teendőket.

Az OTP Banknál az egyéni vállalkozói számlanyitások száma már augusztus első három hetében 40 százalékkal meghaladta a júliusi adatot, feltehetőleg annak hatására, hogy szeptember 1-jével jelentősen szűkülni fog a kisadózó vállalkozások tételes adójára jogosultak köre. A gazdasági tevékenység folytatására számos lehetőség áll rendelkezésre, azonban az OTP Bank és a Bookkeepie szakértői szerint érdemes előre tisztázni, hogy milyen lépések szükségesek a váltáshoz.

Szétválasztott bevételek

Ha egy most még katával adózó vállalkozó egyéni vállalkozóként folytatná tevékenységét, úgy folytathatja vállalkozói jövedelemadózással, vagy választhatja az átalányadózást. Mindkét esetben javasolt egy könyvelő felkeresése a kedvezőbb adózási forma kiválasztásához, valamint később a bevételek, kiadások, illetve a befizetendő adók és járulékok nyomon követéséhez. Ha a vállalkozó áfa fizetésére kötelezett, szüksége lesz pénzforgalmi, vagy köznapi nyelven vállalkozói bankszámlára is. Áfa szempontjából alanyi adómentes vállalkozók esetén elegendő a lakossági számla, nekik azonban mindenképpen javasolt a magánjellegű és a céges bevételek szétválasztása, mert másképp kell adózniuk ezek után.

Az OTP Bank szakértői szerint a megfelelő pénzforgalmi számla kiválasztásához azt érdemes átgondolni, hogy a vállalkozásnak milyen pénzügyi szolgáltatásokra lesz szüksége, majd tájékozódni az elérhető banki konstrukciókról. A számlavezetési díj általában havi fix költség, amelynek összege bankonként változik. A számlacsomaghoz tartozó üzleti bankkártya díja néhány ezer forint lehet évente, de érdemes megvizsgálni, hogy szükség van-e társkártyákra, és azt is célszerű figyelembe venni, hogy az adott hitelintézetnek milyen az ATM-lefedettsége, hiszen a kártyakibocsátó ATM-ein általában olcsóbb a ki- és befizetés. Számolni kell mindemellett a tranzakciós díjjal is, amelynek minimalizálásához azt érdemes számításba venni, hogy miként intézi a vállalkozás a pénzforgalmát: használ-e készpénzt, gyakran fizeti-e azt be számlájára, vagy esetleg gyakran utal-e nagyobb összegeket partnereinek.

A váltásra kényszerülő vállalkozóknak számos lehetőséget kell megfontolniuk rövid idő alatt és várhatóan a korábbinál magasabb költségekkel kell szembenézniük, bárhogyan is döntenek. A könnyebb átállás érdekében és a kezdeti nehézségek áthidalására az OTP Bank Start számlacsomagjában az újonnan szerződő egyéni vállalkozók számára három évre elengedjük a számlavezetési díjat”

– mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője.

Ha egyszemélyes Kft. alapítása mellett dönt a most még katával adózó egyéni vállalkozó, könyvelő segítségére és pénzforgalmi számlára szintén szüksége lesz. Emellett céget kell alapítania. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy egy egyéni vállalkozás – amennyiben nem szünetelteti a tevékenységét – egyszemélyes Kft-vé alakuljon, amely a korábbi vállalkozás jogutódjának tekintendő, ezáltal megszűnik az egyéni vállalkozói tevékenység. Ez egy nem kevés adminisztrációval járó folyamat, amely során a vállalkozónak leltárt kell készítenie az eszközeiről és kötelezettségeiről, meg kell határoznia, hogy ezek közül melyik vagyontárgyak képezik majd a vagyoni hozzájárulását a Kft. alapításához, tehát mely’ eszközöket és kötelezettségeket adja át a Kft-nek. Ez alapján nyitó mérleget kell készítenie és gondoskodnia kell a munkáltatói intézkedések előkészítéséről. Ezek után, 30 napon belül fogadható el az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapító okirata, amit az elfogadástól számított 30 napon belül, a cégbejegyzési kérelemmel együtt kell benyújtani a cégbírósághoz. Egyszemélyes Kft. alapításához ezért mindenképpen szükséges jogi és pénzügyi szakértő segítségét is igénybe venni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!