5p

Hatalmas különbségek vannak az ajánlatok között, érdemes alaposan körülnézni, e hónapban pedig ingyenes a váltás is.

A két-háromszoros különbség sem ritka a hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között itthon, emiatt egy adott kategórián belül a legdrágább terméket választó ügyfelek jóval többet fizethetnek otthonuk biztosítására. Egy 120 négyzetméteres budai sorház tulajdonosa például akár évi 173 ezer forintot, azaz havonta majdnem 15 ezret is bukhat a díjon. Egy pesti albérlet esetében pedig a legolcsóbb prémium biztosítás 17 ezer forintba kerül évente, míg a hasonló biztosítási összeget és kiegészítőket tartalmazó legdrágább termék több mint hatszor ennyiért, évi 111 ezerért érhető el. A vidéki ingatlanok biztosítási díjai között is többszörös eltérés látható az egyes kategóriákon belül - derül ki a CoverMe.hu szakértőinek kalkulációiból. Az online biztosítási portál február végén a hazai lakásbiztosítási piac több mint 98 százalékát lefedő 10 szolgáltató alap, közép, prémium és Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) termékeinek díjszabását hasonlította össze konkrét példák segítségével.

93 ezer forintot bukhat évente Dunaharasztiban

Egy Dunaharasztiban élő, négyfős család 80 négyzetméteres családi házának biztosítási díja egy alapcsomag választása esetén már évi mintegy 29 ezer forintból megúszható, de ha a tulajdonos a legdrágább alapcsomagot választja, akkor ennek több mint háromszorosát, nagyjából évi 96 ezer forintot kell fizetnie. A prémium csomagoknál is kis híján háromszoros különbség figyelhető meg a legolcsóbb és a legdrágább termékek között: a Dunaharasztiban lévő családi házra már közel 54 ezer forintért köthetünk prémium lakásbiztosítást, míg a legdrágább konstrukció díja ennél 93 ezer forinttal magasabb évente, így a 147 ezer forintot is meghaladja - hívja fel a figyelmet a CoverMe.hu internetes biztosítási portál elemzése.

Fontos az otthon biztosítása - csak nem mindegy, mennyiért. Illusztráció: Depositphotos
Fontos az otthon biztosítása - csak nem mindegy, mennyiért. Illusztráció: Depositphotos

Akár 173 ezer forintot is ráfizethet évente Óbudán

Egy ötfős család által bérelt, 120 négyzetméteres óbudai sorházi lakásra már közel 47 ezer forintos éves díjért is köthet lakásbiztosítást a tulajdonos. Van olyan biztosító is azonban, amelynél ugyanerre az ingatlanra az alapcsomag évi 160 ezer forintba kerül. Ráadásul, ha a sorház tulajdonosa nem az alapcsomagok között keresgél, hanem például prémium lakásbiztosítást szeretne, akkor ebben a kategóriában a legolcsóbb termék nagyjából 86 ezer forintba, míg a legdrágább 173 ezer forinttal többe, körülbelül 259 ezer forintba kerül éves szinten.

17 ezer vagy 111 ezer a belvárosban?

A CoverMe.hu elemzése alapján a legnagyobb mértékű eltérés egy hetedik kerületi, 30 négyzetméteres garzon esetében jött ki. A 25 éves pár által bérelt lakás biztosítása egy alapcsomag választása esetén már kevesebb, mint 11 ezer forintból kijön évente, azonban a vizsgált biztosítók között van olyan is, amelyiknél az erzsébetvárosi albérletre kötött alap lakásbiztosítás 48 ezer forint lenne. Ha viszont a tulajdonos a prémium csomagokat hasonlítja össze, akkor ezek között a legolcsóbb 17 ezer forintot kicsivel meghaladó összegbe, míg a legdrágább termék 111 ezer forintba kerül évente – ebben az esetben tehát az utóbbi több mint hatszor drágább.

Vidéken is jelentősek a különbségek

A hasonló tartalmú lakásbiztosítások díjai között nemcsak a fővárosban vagy az agglomerációban, de vidéken is számottevő különbség látható - derül ki a CoverMe.hu összehasonlításából. Egy négytagú családnak otthont adó bajai Kádár-kocka biztosítása például 30 ezer forintnál kezdődik, de a legdrágább alapcsomag díja ennek több mint a háromszorosát, a 96 ezer forintot is túllépi. Egy nyaralóként funkcionáló, 1960-ban épült tiszakécskei családi ház esetében is hasonlóak az arányok: a legkedvezőbb árú alapcsomag díja évente hozzávetőlegesen 24 ezer forint, azonban találhatunk 63 ezer forint éves díjért elérhető alapcsomagot is.

Márciusban bárki kedvezőbbre válthat

Aki sokallja a lakásbiztosítása díját, az egy új kormányrendelet szerint 2024-től minden év márciusában költségmentesen felmondhatja és újrakötheti a biztosítását – akár hagyományos, akár MFO-biztosítással rendelkezik –, függetlenül attól, hogy mikor van a szerződése évfordulója. A most pénteken induló és egy hónapig tartó lakásbiztosítási kampány során a lakástulajdonosok akár évi több tízezer forinttal is csökkenthetik lakásbiztosításuk díjait, ezért mindenkinek érdemes utánaszámolnia, talál-e olcsóbb vagy jobb terméket, esetleg szükséges-e változtatnia a biztosítása tartalmán - jegyzi meg a CoverMe.hu online biztosítási portál közleménye. A lakásbiztosítást kereső ügyfeleknek ajánlott körülnézniük a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) termékek között is, mivel ezek átlagosan magasabb szolgáltatási szintet nyújtanak, mint a hagyományos termékek, ráadásul jellemzően a díjaik között is sokkal kisebbek a különbségek - emelik ki a CoverMe.hu online biztosítási portál szakértői.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!