4p

Péntek reggeltől van lehetősége felmondani a mintegy 3,3 millió lakásbiztosítással rendelkező ügyfélnek a meglévő szerződését attól függetlenül, hogy az adott szerződésnek mikor van a biztosítási évfordulója. 

A mostani kampányban biztosítást váltók száma elérheti a háromszázezret - állatja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője az Insura.hu biztosításközvetítő felmérésének adatai alapján. Évente 350-450 ezer új lakásbiztosítási szerződés köttetik a piacon, ám ebből a szakértő szerint le kell vonni azt a 130-160 ezer új szerződést, amelyet akkor kötnek a lakástulajdonosok, amikor új lakásba költöznek. Vagyis a mostani kampányban lényegében egyetlen hónap alatt annyian válthatnak új biztosítót, mint amennyien az elmúlt években szerződéseik átvizsgálása és át- vagy újrakötése mellett döntöttek.

Lehetőségünk van arra, hogy átgondoljuk biztosításainkat. Fotó: Depositphotos
Lehetőségünk van arra, hogy átgondoljuk biztosításainkat. Fotó: Depositphotos

Ez nem kgfb-kampány

Sokan párhuzamba állítják a mostani kampányt a 2013-ig megszokott kötelező felelősségbiztosítási kampánnyal, ám az összehasonlítás több ponton is sántít. Az ügyfelek szempontjából a legfontosabb különbség a szakértő szerint az, hogy míg a korábbi kgfb-kampányokban évi egyszeri díjhirdetésre volt csak lehetőség, így valóban a díjak október végi meghirdetésekor dördült el a startpisztoly – addig nem volt ismert, milyen díjak mellett lehet majd a következő év januárjától biztosítást kötni a kocsikra -, addig most a lakásbiztosítások esetében alapvetően más a helyzet. Gergely Péter szerint azok az ügyfelek, akik az elmúlt napokban tarifáltak valamelyik biztosító oldalán vagy egy-egy díjösszehasonlító alkuszi portálon, azok jó eséllyel már megérezhették, valóban 10-30 százalékkal is kisebb díjakon lehet szerződni a biztosítókkal a kampány idején.

Egyrészt a fennálló szabályok szerint a lakásbiztosítások mintegy 5,2 százalékát kitevő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) Magyar Nemzeti Bank (MNB) által támasztott feltételrendszere szerint a biztosítóknak 60 nappal előre meg kell hirdetniük a következő negyedévre érvényes MFO díjaikat akkor is, ha az új díjak a korábbiaknál kedvezőbbek. Ez pedig azt jelenti, hogy a piaci ajánlatok között a kampány idején érvényes MFO díjak már jó ideje elérhetőek. A másik fontos különbség, hogy a „sima” lakásbiztosítások esetében nincs egyidejű díjhirdetési kötelezettség, a biztosítók saját üzleti döntése az, mikor, mennyiszer hirdetnek díjat. 

Ám a kampány egy hónapja tartogathat még meglepetéseket. Gergely Péter arra figyelmeztet, hogy a biztosítók esetleges díjváltozásai percek alatt megjelennek a biztosítók saját kalkulációiban és a díjösszehasonlító biztosításközvetítői portálokon is.

Az indulás nyertesei KÖBE, K&H, Signal, Genertel, Groupama, Gránit

A kampány elindulásáig megismert díjak alapján a BiztosDöntés.hu szakértője igazolva látja azt a vélekedést, hogy a lakásbiztosítási piac minden tagja komolyan készült a kampányra. Hiába összpontosul az élő lakásbiztosítási szerződések 82 százaléka 4 nagy biztosítónál – Alfa (korábbi Aegon), Allianz, Generali, Groupama -, az érintett nagyok is komolyan beszálltak a díjversenybe. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy a legattraktívabb árazással induló biztosítók listáján a péntek reggel érvényes díjak alapján nagybiztosító is ott van. 

Az első tapasztalatok szerint szegmensenként eltérő mértékben a kampány nyertesei között lehet a KÖBE, a K&H, a Signal, a Genertel, a Groupama és a Gránit Biztosító, de – ismétli Gergely Péter – a lakásbiztosítások idei kampányában ezek a nyertes/vesztes összehasonlítások valóban csak az adott pillanatra szólnak. Kicsit olyan lesz ez a hónap, mintha a tőzsdén lennénk – érdemesebb lesz napi, heti győzteseket hirdetni. Tényleges képet a piac változásáról majd csak a kampány április 2-i lezárulta után lehet majd látni. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!