2p

Eleve a bővülés is annak tudható be, hogy a tavalyi korona-év miatt mélyebbről kellett indulni, vagyis a gödörből való kikecmergés zajlik.

Bár kétszámjegyű többlettel zárták az idei második negyedévet a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, a bővülés elsősorban a tavalyi, a járvány miatti hanyatlásból fakad - írta a Világgazdaság hétfőn.

A szövetség közlése szerint a második negyedév végén a kihelyezett összeg 349,6 milliárd forint volt, 36 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal, 41 755-re emelkedett.

A lap idézi Tóth Zoltánt, a Magyar Lízingszövetség főtitkárát, aki elmondta, hogy a múlt évben a járvány miatt nagyon alacsony volt a bázis, és a idei 36 százalékos növekedéssel a finanszírozott összeg még 3 százalékkal elmarad a 2019 azonos időszakitól, igaz, a 2018-as szintet 14 százalékkal felülmúlja. Hozzátette: tovább árnyalja a képet, hogy a darabszámokat tekintve 17 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek 2019-hez képest.

A különböző lízingpiaci szegmensek eltérően teljesítettek: az agrárgép-finanszírozás emelkedő pályán maradt, míg az autófinanszírozásban felemás a kép, ugyanis a finanszírozott összeg nőtt ugyan, de ezt az autóárak növekedése okozta, ugyanis a kereslet nem nőtt, amit jól mutat, hogy a személyautó-finanszírozási szerződések száma a 2017-es szinten áll - írta a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!