4p

A vásárlóknak jó hír, hogy 40 millió forint alatt is lehet már kisebb, akár kerttel rendelkező házat venni a fővárosban, és nem is mindig rettentő messze a központtól. Az eladóknak jó hír, hogy a nagyvárosokban 5 év alatt másfél, de akár kétszeresére is nőhettek az árak miközben az értékesítési idő átlagosan két hónappal csökkent.

Két közlemény is befutott csütörtökön a családi házakkal kapcsolatban: az egyik a vásárlói, a másik az eladói oldalról állítja azt, hogy remek helyzetben van.

A vásárlói oldal jó kedvét az OTP Ingatlanpont hozza meg, akik szerint egy 50 négyzetméteres átlagos fővárosi panellakás árából, mely 30 millió forint is lehet, már szép családi házak vásárolhatók Budapest agglomerációjában. A belvároshoz viszonylag közel pedig akár 40 millió forint alatt is lehet már családi házat kapni, igaz, a budai oldalon jóval szűkebb a kínálat, így több kompromisszummal is járhat a vásárlás.

Pesten a VIII. kerületet emelik ki, itt például az Osztály utca és környéke (Századosnegyed) jelenthet olcsóbb megoldást, és az ehhez közel található - már nagyrészt a szomszédos X. kerülethez tartozó - MÁV telep. Mindkét környéken találni 40 millió forint alatt házat. Csak úgy, mint a X. kerület felsőrákosi részén, a Ferencvárosi Víztornyot övező utcákban, illetve Újpesten, ahol 40 millió alatt a családi házat vagy házrészt kisebb kerttel, autóbeállóval kínálják. 

Budán a XI. kerület még a belvároshoz viszonylag közeli részei kínálhatnak cirka 40 millióért családi házat. Ilyen pl. az M1-M7 bevezető közelében lévő terület, az Őrmezőtől délre eső városrész, ahol több tervezett beruházásnak köszönhetően nagy áremelkedés várható az elkövetkezendő években. Továbbá a Kamaraerdő - Kőérberek városrész, és a III. kerületi Aranyhegy és a Csúcshegy részeken lehet még találni 500 ezer forintos négyzetméterár alatt családi házakat.

Az Otthon Centrum közleménye az eladói oldal kedvét hozza meg. Ők kiemelik, hogy a közelmúltban bejelentett kibővített családi otthonteremtési kedvezmény és a kedvező piaci környezet kiváló lehetőséget kínál a családi házak értékesítésére. A cég statisztikái szerint a nagyvárosok ingatlanpiacán az elmúlt 5 évben átlagosan két hónappal csökkent a családi házak értékesítési ideje, ami a CSOK hatására idén még rövidebb lehet. Ugyanezen idő alatt az árak viszont másfél, de akár kétszeresére is nőhettek. A legnagyobb kereslet a 90 és 140 négyzetméter közötti, jó elosztással rendelkező, több szobás, téglaépítésű házakra irányul.

Vidéken a központi településtől messzebb álló ingatlanok értékesítési ideje viszont akár másfél-három hónappal is hosszabb lehet, mint a centrumhoz közelebb fekvőké. Győrben pl. átlagosan 70 nap alatt elkél egy családi ház, de a Győri járás további településein akár 140 nap is lehet. Az értékesítés sebességét a méret - tehát nyilván az ár is - befolyásolja, 60 négyzetméter alatti alapterületű ingatlanok átlagosan 45 nappal gyorsabban kelnek el, mint a 120 négyzetméter felettiek.

Magukról az árakról az Otthon Centrum megállapítja, hogy 2018-ban a családi házak négyzetméterárai a legtöbb vidéki megyeszékhelyen 130 ezer forinttól egészen 260 ezer forintig terjedtek. Legtöbbet Sopronban, Székesfehérváron és Debrecenben ért tavaly egy családi ház: ezekben a városokban sorban 258, 251 és 240 ezer forintot is elkérhetett a tulajdonos egy négyzetméterért. Legnehezebb helyzetben a salgótarjáni és hódmezővásárhelyi háztulajdonosok vannak: ők a tavalyi évben átlagosan 81 és 101 ezer forintos négyzetméteráron tudták csak eladni a házaikat.

Az Otthon Centrum elemzése alapján egyébként közel 1600 olyan település található az országban, ahol a CSOK felhasználásnak feltételei teljesülnek (5000 főnél kisebb lélekszámú település, ahol a lakosság száma 2003 és 2017 között több mint 5 százalékkal csökkent) és a 10 millió forintos állami támogatásból egy minimum 80 négyzetméteres családi ház megvásárolható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!