3p

Technológiával a Füstmentes Otthonokért! elnevezésű, egyedülálló országos program indult a lakossági tűzkárok és balesetek megelőzésére. A kampány célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét az égés és a füst problémájára, azok káros következményeire.

A program első lépéseként az együttműködő felek felmérik a lakosság tűzbiztonsággal kapcsolatos ismereteit, hogy az edukációs kampánnyal azokat a területeket célozzák meg, ahol a legnagyobb szükségét látják az ismeretek fejlesztésének. A hasznos információk megosztása mellett a megfelelő technológiai háttér biztosítása is rendkívül fontos, hiszen egy okos berendezés megfelelő használata akár életeket is menthet.

„A hazai tűzoltási statisztikák alapján a lakástüzeknél a legnagyobb veszélyt a szén-monoxid és a füst okozza – az áldozatok 90 százaléka nem a lángok, hanem a füst miatt veszíti életét. Ez egy egyszerű, nagyon sokak számára elérhető árú füstérzékelő készülék felszerelésével elkerülhető lenne. A füstérzékelő a füst megjelenése után kb. egy percen belül jelez, és hangriasztást ad, így lehetőséget biztosít a bent tartózkodók számára a lakás időben történő elhagyására, ami különösen éjszaka rendkívül fontos” – hangsúlyozta Dobson Tibor vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

Megfelelő figyelemmel elkerülhetőek lennének a tűzesetek. Fotó: MTI/Lakatos Péter
Megfelelő figyelemmel elkerülhetőek lennének a tűzesetek. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A kampányban első körben 700 füstjelző készülék kiosztását tervezik lakóingatlanokban – önkéntes tűzoltók részvételével – az ország számos pontján. Az eszközök felszerelése mellett az önkéntesek a füstjelzők helyes elhelyezésével kapcsolatos tudnivalókat is átadják a lakók számára, valamint egy évig követik a felszerelt füstérzékelők működését is. Majd a tesztidőszak végén ismét készül egy felmérés az eszközök használatával és eredményességével kapcsolatban.

„Az égés és a füst az élet számos területén hatalmas károkat okoz, pedig ma már rendelkezésre állnak olyan technológiai megoldások, amelyek segíthetnek abban, hogy a nyílt lánggal és füsttel járó problémákat kiküszöböljük. Mivel nemcsak egészségügyi és környezeti szempontból fontos a füstmentes élet, hanem a biztonságunk érdekében is, rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy erre a társadalmi problémára felhívjuk a figyelmet. Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a mai napig komoly problémákat okoz például a lakásban történő cigarettázás, az ágyban dohányzás, ami az otthonokban keletkező tűzesetek jelentős részéért felel; ezért nagyon fontos ezen rossz szokások kerülése, sőt a legjobb választás a leszokás. Amennyiben valaki az ismert kockázatok ellenére sem szokik le, az égés és füst nélkül működő technológiák már itt is rendelkezésre állnak – emelte ki Hajdu Márton, a füstmentes.hu nevében.

„A biztosítótársaságokhoz 2010 óta csaknem 77 ezer kárbejelentés érkezett tűzesetek kapcsán, amelyekre több mint 62 milliárd forintot fizettek ki. Tekintettel arra, hogy a hazai ingatlanoknak csak 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással, a jelentős részben gondatlanságból bekövetkezett károk mértéke ennél jóval nagyobb lehet. Anyagi és össztársadalmi érdek is tehát, hogy ezeknek a nem egyszer tragédiával is párosuló eseteknek a számát a megfelelő információk és technológiai eszközök terjesztésével mérsékelni próbáljuk. Ezért is állt a MABISZ a mostani kampány mellé” – emelte ki Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.”

A „Füstmentes Otthonokért” program keretein belül számos edukatív program és figyelemfelkeltő ismeretterjesztő információs anyag megjelenése várható az év folyamán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!