3p

Az idén az első négy hónapban csaknem 12 százalékkal többen kötöttek utasbiztosítást, mint egy évvel korábban. A biztosítási átlagdíj egy év alatt 4 százalékkal 11 ezer forintra emelkedett, az átlagos napidíj pedig személyenként 7,6 százalékkal 896 forintra nőtt a január-áprilisi időszakban – közölte a Netrisk online biztosításközvetítő. 

Az első negyedévben 920 forint volt az egy főre jutó napi átlag biztosítási díj, ami ugyan éves szinten 8,7 százalékos, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 6,6 százalékos emelkedés, ám nem az árak emelkedtek, hanem többen választottak drágább biztosítást, távolabbi úti célok felé (Ázsia, Afrika), és ez húzta felfelé az első negyedéves átlagot.

A Netrisk adatai szerint idén a húsvéti ünnepek alatt 12 százalékkal több utasbiztosítást kötöttek, mint egy évvel korábban, az utazási szempontból átlagos időszakokhoz képest pedig 66 százalékkal nőtt a kötések száma. A díjaknál ugyanakkor kettős a kép: az egy főre jutó átlagos napi díj 743 forint volt, amel a tavalyi húsvéthoz képest stagnálás, az idei első negyedév 920 forintos átlagához viszonyítva viszont 20 százalékos csökkenés. Húsvétkor ugyanis jóval többen választottak közeli, európai célpontokat, miközben visszaesett a drágább biztosítási díjú ázsiai és távolabbi utak aránya.

Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője a közlemény szerint elmondta: a húsvéti időszakban hagyományosan erős az európai, azon belül is a közeli országok iránti kereslet. Idén ez még markánsabban látszott: az utazók jelentős része autóval vagy rövidebb repülőúttal elérhető célpontokat választott. Ebben a naptárhatás mellett a közel-keleti háborús helyzet és a légiközlekedéssel kapcsolatos bizonytalanságok is szerepet játszhattak.

A húsvéti időszakban a magyar utazók 92 százaléka Európán belül maradt. A legnépszerűbb országok között az első helyen Olaszország állt 19 százalékos részesedéssel, ezt Ausztria követte 14 százalékkal. Szlovénia és Horvátország egyaránt 8 százalékot képviselt az utazási célpontok között.

A május 1-jei hosszú hétvége újabb élénk utazási időszakot hozhat, különösen a közeli európai célpontok iránt. Az időszak tavaly is erős volt: akkor a május elsejét magában foglaló 4 napban kétszer annyi utasbiztosítást kötöttek, mint egy átlagos tavaszi héten ugyanennyi idő alatt.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!