Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet. Alapvetően az igénylők könnyebben kaphatják meg az első lakásszerzőknek szóló legfeljebb évi 3 százalékos kamatozású támogatott hitelt. A Bankmonitor szakértői összefoglalták az újabb változásokat.
Fotó: DepositPhotos.com
A testvér is jöhet adóstársnak
A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján a kérdéses támogatott hitelben adóstárs az igénylő házastársa, vagy szülője lehet. (Házaspárok esetén mindkét fél szülője jöhet társigénylőnek.)
November 15-től az igénylő testvére is bekerülhet a kölcsönügyletbe adóstársként. A testvérnek nem kell első lakásszerzőnek minősülnie és a TB jogviszonyra vonatkozó elvárást sem kell teljesítenie. Ugyanakkor a többi jogszabályi feltételt teljesítenie kell, így többek között büntetlen előéletűnek kell lennie, illetve nem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása sem.
Ez a változás azok számára fontos, akiknek a jövedelme önmagában nem lenne elegendő a lakásvásárláshoz, építéshez szükséges kölcsönösszeg törlesztőrészletének a megfizetésére. Ráadásul valami miatt a házastárs, szülő adóstársként bevonására sincs lehetőség. Ha ezen érdeklődőknek van megfelelő jövedelemmel rendelkező testvérük, akkor ő bekerülhet a jövőben adóstársként a kölcsönügyletbe, ami azt jelenti, hogy mindkettejük jövedelmét figyelembe veszi a maximális kölcsönösszeg meghatározásakor, azaz emelkedhet az igényelhető hitelösszeg nagysága.
Fontos tudni, hogy egy személy csak egy Otthon Start hitelben szerepelhet adósként, adóstársként. Az a személy már nem tud Otthon Start hitelt felvenni, aki elmegy adóstársnak a testvére, gyermeke, házastársa Otthon Start hitelébe.
Áron alul is meg lehet venni egy önkormányzati lakást
Az önkormányzati lakásokat sok esetben jelentős árengedménnyel kínálják megvásárlásra a bérlőnek. Egy ilyen vásárlás azonban jelenleg nem finanszírozható meg Otthon Start hitelből abban az esetben, ha 20 százaléknál nagyobb az eltérés a reális forgalmi érték és a vételár között. (Például egy 50 millió forintot érő önkormányzati lakást 40 milliónál forintnál alacsonyabb áron venne meg a bérlő.)
November 15-től azonban a forgalmi érték és a vételár közötti eltérésre vonatkozó szabályt az ilyen önkormányzati lakások eladásakor nem kell alkalmazni. Vagyis a bérlő meg tudja vásárolni a kérdéses ingatlant az új támogatott hitelből jóval a piaci ár alatt is.
Fotó: DepositPhotos.com
Újabb esetben lehet résztulajdont vásárolni Otthon Start hitelből
Otthon Start hitelnél alapesetben egy önállóan forgalomképes lakást, házat kell megvásárolni, a résztulajdon megszerzése nem finanszírozható a kedvezményes kölcsönből.
Ezen elvárás alól jelenleg két kivétel van érvényben:
- Osztatlan közös ingatlanban egy önállóan forgalomképes lakás megszerzése megfinanszírozható Otthon Start hitelből.
- Házaspárok esetében mindkét fél szerezhet tulajdonrészt a célingatlanban. Természetesen elvárás, hogy a pár együttesen megszerezzen teljes egészében egy önálló lakást, házat. (Amennyiben élettársak Falusi CSOK-ot és Otthon Start hitelt is igényelnének a vásárláshoz, akkor az igénylő élettársa is szerezhet tulajdonrészt a célingatlanban.)
November 15-től egy újabb résztulajdonvásárlási lehetőség lép életbe. Előfordulhat ugyanis az az eset, amikor valaki öröklés révén szerzett egy lakóingatlanban résztulajdont. A jövőben a kedvezményes hitel felhasználható lesz arra, hogy kivásárolja a kérdéses lakásban a többi tulajdonost az igénylő. Ráadásul ebben az esetben elfogadható lesz az is, ha az adós közeli hozzátartozója lenne az eladó. (Ez teljesen életszerű, hiszen jó eséllyel a lakás többi örököse is rokona az hiteligénylőnek.)
Fontos, hogy ebben az esetben is elvárás, hogy a végén az igénylő megszerezze a teljes ingatlant, azaz a kérdéses lakásnak kizárólagos tulajdonosa legyen.
CSOK Plusz és Otthon Start együttes igénylése
Előfordulhat, hogy valaki CSOK Pluszt és Otthon Start hitelt szeretne felvenni ugyanazon lakás megvásárlásra. November 15-től jogszabályban kimondott elvárás lesz, hogy ilyen helyzetben meg kell felelnie a kérdéses ingatlannak a CSOK Plusz rendeletben rögzített minimális alapterületre vonatkozó elvárásoknak. (Ez a minimális alapterület függ az ingatlan jellegétől és a gyermekek számától is.)
Többlakásos épületben lévő önálló lakás esetén a hasznos alapterületének el kell érnie
- egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert,
- két gyermek esetén az 50 négyzetmétert,
- három vagy több gyermek esetén a 60 négyzetmétert.
Önálló ház esetén a hasznos alapterületének el kell érnie
- egy gyermek esetén a 70 négyzetmétert,
- két gyermek esetén az 80 négyzetmétert,
- három vagy több gyermek esetén a 90 négyzetmétert.
Az eredetileg társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetből az is kiolvasható volt, hogy ezen támogatások kombinálásánál megfelelő lenne Otthon Start esetébe is egy külterületi lakóingatlan megszerzése. Ez azonban a végleges jogszabályból kikerült. Érdemes lehet a jogalkotóval egyeztetni ezen passzus pontos értelmezésével kapcsolatban, ugyanis eddig kézenfekvőnek tűnt, hogy ilyen kombinálások esetében teljesíteni kell a CSOK Pluszhoz kapcsolódó ingatlana vonatkozó elvárásokat is.
