3p

 

Kisteherautóra vagy mikrobuszra való gumiból a kínálat sokkal kisebb, mint a személygépjárművekre szánt kerekekből. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kisebb skáláról könnyebb választani. Sőt, ezeknek az autóknak az esetében még nehezebb a dolgunk: a felhasználástól, a kialakítástól és a szokásoktól függően más és más területen kell kompromisszumot kötni. 

 

Kisbusz vagy kisteherautó?

Nem mindegy, hogy szerszámokat szállító kisteherautóra vagy egy mikrobuszra keresünk kereket. Mind a két autó esetében nagyon fontos a biztonság. A mikrobuszban azonban gyakran 7-8 ember élete a tét, míg ha kisteherautóval kerülünk bajba, a rakományt gyakran fel lehet áldozni a testi épség érdekében. A munkára vásárolt teherszállítókat sokszor használják szélsőségesen rossz időben: zuhogó esőben a kertépítés, tetőfedés is szünetel általában.

A kisbuszokra szánt gumik esetében az egyik legfontosabb tulajdonság a nedves tapadás. Ez a tényező az egységes gumiabroncs jelölések segítségével jól összehasonlítható. Két azonos árú kisteher gumi közül azt érdemes választani, amelyik a legjobb ilyen értékkel rendelkezik. 

Mennyit fut a kocsi?

Van, aki azért használ kisteherautót, hogy a saját áruját a közeli piacra vigye. Mások csak hétvégén ülnek volán mögé, amíg a nagykerig mennek az áruszállítóval. Azoknál az autóknál, amelyeket csak ritkán használnak speciális célokra, a fogyasztás másodlagos szempont. 

Aki azonban rendszeresen, akár autópályán is használja a kistehergépjárművét, jobban teszi, ha odafigyel arra, hogy a gumi milyen kategóriába tartozik üzemanyag-takarékosság szerint. Egy kicsit magasabb árú abroncs akár többszörösen is visszahozza az árát, ha kevesebb cserével és kisebb fogyasztással ússzuk meg a vidéki utazásokat. 

Egyáltalán nem mindegy a zajszint!

Ha egy furgon többször is megfordul valahol, az biztosan kap epés megjegyzéseket. Egy kisteherautó sokszor tud zavarni, főleg olyankor, ha például az áruszállítás miatt hajnalban vagy éjszaka is kénytelen közlekedni. Ilyen körülmények között érdemes halk és precízen karbantartott kocsival járni. Ilyenkor a gumi külső zajszintje is rengeteget számít. 

Akkor is érdemes alacsony zajszintű kisteher gumit választani, ha az autót hosszú utakra használjuk. Ezzel az utasok kényelmét szolgáljuk, és az utas egészségét is védjük. Nem mindegy, mekkora állandó hanghatást kell sok órán keresztül, kellemetlen körülmények mellett elviselni. Ha jól választunk gumit, az ebből eredő fáradtságot, fejfájást, halláskárosodást spóroljuk meg magunknak. 

Vannak extrák?

Természetesen kisteher gumiból is választhatunk olyat, amelyik extrán jó tulajdonságokkal rendelkezik. Az erősített oldalfalú vagy defekttűrő abroncsok jó szolgálatot tesznek a megterhelt autókon. Bár kisteher gumiból kisebb a kínálat, okos választással ezekből is találhatunk biztonságos és a céljainkhoz alkalmazkodó darabokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!