5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A közelgő választásokra tekintettel hozhatott olyan döntést a kormány, hogy a szokásokkal ellentétben nyár elején kiigazítja a nyugdíjakat. 

A nyugdíjak idei várható kiegészítésére elsőként hívta fel lapunk a figyelmet a múlt héten benyújtott 2021-es költségvetési módosítójavaslat alapján. Ebben azt írták ugyanis:

"2021 januárjától 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. A jelenlegi prognózisok alapján ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható 2021 egészében. Az érintettek már év közben kiegészítő ellátás-emelésben részesülnek."

Ebből már gyanítottuk, hogy a törvényben rögzített novemberi hónapnál hamarabb kiigazítja a kormány a nyugdíjakat, de egy megerősítő válasz reményében, a várható utalás időpontjára vonatkozó kérdéssel meg is kerestük a Pénzügyminisztériumot. Onnan ugyan egy hét után sem érkezett válasz, Tállai András, a tárca államtitkára viszont válaszolt a Magyar Nemzet hasábjain. 

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A parlamenti államtitkár megerősítette a lapnak, hogy évközi kiegészítő emelés jöhet a járvány miatt, az érintettek az első hónapokra járó 0,6 százalékos kiegészítő emelést nyár elején kaphatják meg. Az államtitkár szerint egy átlagnyugdíj esetén ez évi 10 ezer forintot jelent, a költségvetésnek pedig mintegy 26 milliárd forintjába fog ez kerülni. 

Ugyan Tállai András a járványra hivatkozva indokolta a rendkívüli évközi kiegészítő emelést, de véleményünk szerint ez a lépés egyáltalán nem független a jövő évi választások közelségétől sem. Nem idén alakult ki ugyanis az a helyzet először, hogy már az év első hónapjaiban bőven meghaladta az infláció a kormány által vártat, és már ekkor tudható volt, hogy az év egészében fennáll majd ez a helyzet. Ennek ellenére eddig rendre kivárták a törvényben rögzített novembert a kiegészítés végrehajtásával - ennek okán alakult ki az a helyzet, hogy egészen eddig a pontig a nyugdíjasok néhány tízmilliárd forinttal hitelezték az államot. 

A legtöbbeknek csak néhány száz forintot jelent ez havonta

A Magyar Államkincstár adatai szerint - melyről a 24.hu számolt be - az előző évben 142 114 forint volt az átlagos nyugdíj összege. Ezt januártól 3 százalékkal emelték, amit nyár elején további 0,6 százalékkal növelnek tovább. Így ebben az esetben havi 147 255 forint lesz az átlagos ellátás összege, ami a jelenlegihez képest 

csupán 878 forinttal magasabb összeg. Éves viszonylatban ez kiadja a Tállai András által említett 10 ezer forintot. Egészen pontosan 10 536 forint. 

Noha ez a plusz is elenyésző, a nyugdíjasok nagy része még ennyinek sem örülhet. Az államkincstári adatok szerint tavaly ugyanis több mint 1,2 millió idős embernek - vagyis a saját jogú öregségi nyugdíjasok több mint a felének - az átlagnál, tehát 142 ezer forintnál kevesebbet folyósítottak. 

A 100 ezer forintos ellátás esetén az idei év eleji emeléssel 3000-rel többet kapnak kézhez havonta az érintettek, akiknek az évközi kiegészítő emelés csupán 618 forintot jelent majd havonta. A legkisebb nyugdíjak még a 40 ezer forintot sem érik el, ilyen alacsony ellátásban tavaly 27 618-an részesültek. 

Nekik a kiegészítő emelés mindössze 247 forintot jelent majd.

A sor másik végén a milliós nyugdíjak állnak. Korábbi adatközlésekből tudható, hogy több tucat olyan időskorú van, aki egymillió forintnál magasabb nyugdíjat kap havonta. Náluk a nyugdíjkorrekció 6180 forintot jelent majd havonta.

Egyáltalán nem biztos, hogy itt a vége az idei pluszjuttatásoknak

Ezzel azonban még nem értünk az idén várható plusz kifizetések felsorolásának a végére. Először is a módosító javaslatban maga a kormány jelezte, hogy amennyiben a nyár eleji kiegészítés után a jelenleg várt 3,6 százaléknál magasabb szinten alakul az infláció, novemberben újabb kiegészítés érkezik majd. Természetesen - a vonatkozó jogszabályok alapján - amennyiben mégis 3,6 százaléknál kisebb lesz a tényleges éves infláció, akkor a többletet elkönyvelhetik reálnövekedésnek. Vagyis kicsivel több mindenre futhatja idén a nyugdíjasoknak, mint korábban.

A nyugdíj-kiegészítés mellett a vonatkozó törvény lehetőséget biztosít a kormánynak arra is, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén prémiumot fizessen ki a nyugdíjasoknak. Legutóbb a koronavírus-járvány előtti évben, 2019-ben volt példa ilyenre, és ha minden a kormányzat várakozásainak megfelelően alakul, akkor idén is kinéz a nyugdíjasoknak némi plusz.

A nyugdíjtörvény értelmében akkor kerül sor prémium fizetésére, ha a GDP meghaladja a 3,5 százalékot a tárgyévben. A 2021-es költségvetést módosító törvényjavaslat, melyet a múlt héten nyújtott be a kormány a parlament elé, 4,3 százalékos növekedéssel számol, ami megteremti a prémiumfizetés feltételeit.

Ez azonban nem korlátlan összegű pluszt jelent az érintetteknek, a kormányzat ugyanis 20 ezer forintban maximalizálta a nyugdíjprémium összegét. Ez alapján a nyári nyugdíjkiegészítéssel utólag emelt átlagnyugdíj esetében egyszeri 16 ezer forintos extrajuttatást jelent majd. Ezt szintén a novemberi folyósításkor kapják meg az érintettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!