5p

Csúnyán visszaesett a kereslet a lakáshitelpiacon augusztusban, és a többi hitel iránt is csökkent az érdeklődés. A piacot azonban nem érdemes temetni, az Otthon Startot igénylők miatt szeptemberben már felrobbant a kereslet. Aki önerőként használná a munkáshitelt vagy a babavárót, annak érdemes mielőbb felvennie. 

Júliusban még egymást taposták az ügyfelek a bankokban, hogy hitelt vehessenek fel, augusztusban viszont fordult a kocka, minden fontosabb hiteltípusnál visszaesett a kereslet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. Lakáshitelből, személyi hitelből, babaváró támogatásból és munkáshitelből is lényegesen kevesebbet vettek fel, mint egy hónappal korábban. Ettől függetlenül augusztusban is nettó hitelfelvevő volt a magyar lakosság, vagyis több kölcsönt vett fel, mint amennyit törlesztett, így a háztartások teljes hitelállománya a hónap végén már alig maradt el a 12 ezer milliárd forinttól, és történelmi rekordon állt. 

A magyar háztartások már nagyjából 7 és fél éve nettó hitelfelvevőnek számítanak, 2018 tavaszán indult ez a folyamat. Azóta csak két olyan hónap volt, amikor a törlesztések volumene meghaladta az új hitelekét, 2023 januárjában és februárjában, abban az időszakban, amikor 18 százalékos jegybanki irányadó kamat miatt a hitelkamatok is rendkívül magasak voltak, a lakáshitelek átlagos THM-je például valahol 11-12 százalék között alakult. 

Nem kell temetni a piacot

Az, hogy az idén augusztusban vissza fog esni a kereslet a hitelekre, már előre lehetett sejteni. Aki tehette, az megvárta a hitelfelvétellel a szeptembert, hogy a fix 3 százalékos kamatú Otthon Start lakáshitelt vehesse fel. Júliusban még 142 milliárd forint volt a lakáshitelek szerződéses összege, augusztusban már csak 105,7 milliárd, ami 2024 márciusa óta a legalacsonyabb összeg. Az igénylők száma is csupán 5663 volt, ami másfél éves mélypont, holott a megelőző hónapokban átlagosan 7300-7400 lakáshitel-igénylést fogadtak be a bankok. 

Nem érdemes azonban temetni a lakáshitelpiacot, hiszen szeptemberben és a következő hónapokban komoly felfutást eredményezhet az Otthon Start.

A kormány tájékoztatása szerint szeptemberben három hét alatt 15 ezer igénylés érkezett be a bankokhoz, ami kiugró darabszám, hiszen korábban ennyi lakáshitelkérelem 2-3 hónap alatt érkezett be a bankokhoz. 

Mind a piaci, mint a támogatott hitelt igénylők számolhatnak az új hitelprogrammal, a piaci lakáshiteleknél ennek köszönhető valószínűleg a havi szintű 27 százalékos, a támogatott hiteleknél pedig mintegy 21 százalékos visszaesés. A bankok CSOK Plusz és falusi CSOK mellé is kínálják az Otthon Start hitelt, aki többféle támogatást is igénybe tud venni, az még kedvezőbb feltételekkel juthat lakáshoz. A bankok úgy kalkulálnak, hogy az új lakáshitelek 50-60 százaléka is támogatott hitelkonstrukció lesz a következő időszakban. 

 

A támogatott hitelek is megtorpantak

A többi támogatott hitel iránt is visszaesett a kereslet augusztusban, ami könnyen lehet, annak is köszönhető, hogy ezeket lakáshitel vásárlása esetén önerőként is fel lehet használni bizonyos korlátozásokkal. A munkáshitel és a babaváró támogatás például 75 százalékban felhasználható önerőként a lakáshitel mellé. A munkáshitel maximális összege 4 millió forint, ebből 3 millió forint használható fel önerőként, a babavárónál a maximum 11 millió forint legfeljebb 8,25 millió forintnyi önerőre elegendő. 

Babaváró támogatás: aki önerőnek használná a lakáshitel mellé, jobban jár, ha mielőbb feveszi.
Babaváró támogatás: aki önerőnek használná a lakáshitel mellé, jobban jár, ha mielőbb feveszi.
Fotó: Depositphotos

Kivéve persze, ha a munkáshitel vagy a babaváró felvétele és a lakáshitel elbírálása között eltelt több mint 90 nap, ilyen esetben ugyanis a bankok akár a teljes hitelösszeget elfogadhatják önerőként. Az MNB nem szeretné, ha az önerőt valaki személyi hitelből vagy más fogyasztási hitelből fedezné egy lakáshitelnél. A bankoknak a lakáshitelek elbírálásánál épp ezért meg kell vizsgálniuk, az igénylő vett-e fel fogyasztási hitelt a megelőző 90 napban. Ha igen, akkor úgynevezett „bővített kitettséggel” kell számolniuk, vagyis a korábban felvett hitel összegén felüli, magasabb önerőt kell előírniuk. 

 

Érdemes mielőbb felvenni

Ha letelt a 90 nap, akkor ilyen vizsgálódás már elvileg nem szükséges, tehát a babaváró vagy a munkáshitel akár teljes összege is felhasználható önerőként. Az MNB ezt legalábbis elvben megengedi, a bankok a gyakorlatban azonban lehetnek szigorúbbak, és 90 nap után is előírhatnak magasabb önerőt a korábban hitelt felvevő ügyfeleiknek. 

Mindenesetre aki önerőként szeretné felhasználni lakáshitel mellé a munkáshitelt vagy a babavárót, annak érdemes mielőtt igényelni és felvenni, mert a lakáshitel igényléséig kamatoztathatja is a pénzt, és ha eltelik három hónap a kétféle hitel felvétele között, akkor arra is esélye van, hogy a kamatmentes hiteleket 100 százalékban önerőként használhassa fel. 

Ennek ellenére nem kapkodtak augusztusban sem a babaváró, sem a munkáhitel után a fiatalok. A babaváró iránt 9, a munkáshitel iránt 25 százalékkal csökkent a kereslet júliushoz képest. Személyi hitelt szintén kevesebben igényeltek, mint az előző hónapban, 95 milliárd forint volt a szerződéses összeg, 9 százalékkal kisebb, mint júliusban. 


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!