2p

A munkalehetőségek ősszel is nyitva állnak, és a fiatalok élnek is velük.

A Meló-Diák több mint 1000 partnerénél 14-18 ezer diák dolgozott a nyáron; ebben az időszakban a diákszövetkezeten keresztül munkát vállaló fiataloknak 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki; a ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot - közölte Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója.

Sokan az egyetem mellett is dolgoznak. Fotó: Depositphotos
Sokan az egyetem mellett is dolgoznak. Fotó: Depositphotos

A Meló-Diák által 2021 végén készített felmérésben a válaszadók csaknem háromnegyede mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően magasabb; a kiadások - például az albérleti díjak - olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit - mondta a vezérigazgató.

Mindezt alátámasztják a Meló-Diák adatai is, amelyek szerint az egy diákra eső ledolgozott órák száma szeptemberben megközelítette a júniusi szintet, és a partnercégek száma sem esett vissza jelentősen a nyári csúcsszezon elmúltával.

Kott Zoltán úgy vélte, ezért is helyesebb, ha a diákmunkára egész éves lehetőségként tekintenek, amelyben a nyári hónapokban kiemelkedő mutatókról lehet beszámolni, de amely ősztől tavaszig ugyanúgy nyitva áll a fiatalok előtt.

Nagy fesztiválok már nincsenek, de a diákmunkások körében népszerű irodai vagy áruházi álláslehetőségekből ősszel sincs hiány. A bérek a rendkívül magas infláció miatt a gazdaság szinte valamennyi szegmensében emelkednek, a munkát vállaló diákok az év utolsó hónapjaiban is megtalálhatják számításukat. A Meló-Diáknál a szövetkezet több száz partnerének ajánlatai közül válogathatnak a diákok - ismertette Kott Zoltán.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!