3p

Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című adásában.

Karácsony Mihály kifejtette, hogy méltányossági nyugdíjemelést azok kérhetnek, akiknek járandósága nem haladja meg a havi 140 ezer forintot (a videóban 38.55-nél találhatóak a részletek). Mindössze egy kérelmet kell benyújtani.

A szakember arról tájékoztatott, Nagy Márton nekik küldött írásában azt ígérte, hogy minden jogosult megkapja az emelést, ennek immár nem szab határt a költségvetés. Az erre a célra elkülönített 1 milliárd forintos keretet kinyitották.

Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke most arra kéri az értelmiséget, hogy segítsék mindenütt az időseket a kérelmek megírásában. Karácsony Mihály elmondta, a nyugdíjemelés mértéke ilyen esetekben minimum 3 ezer maximum 8 ezer forint lehet, vagyis havonta, pozitív elbírálás esetén, ennyivel hoz több pénzt a postás.

Farkas András nyugdíjszakértő hangsúlyozta, a mostani bejelentésnek nagy a jelentősége, mert ő eddig minden januárban arról tájékoztatta az időseket, hogy azonnal adják be kérelmeiket, mert az erre félretett kormányzati összeg nagyon gyorsan elfogy.

Tavaly a kérések körülbelül egyharmadát elutasították:

A Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény végrehajtásáról:

„Kivételes nyugellátás emelés” 2024-ben

- Tárgyévben benyújtott kérelmek száma:         46.634 darab

- Tárgyévben elbírált kérelmek száma:              45.523 darab

- Tárgyévben engedélyezett kérelmek száma:   30.114 darab

- Egy főre jutó átlag:                                             4.689 forint/hó

Nyugdíjszervíz című műsorunkat éjjel-nappal elérhetik a [email protected] e-mail címen. Várjuk kérdéseiket, véleményüket.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!