Amikor a Magyarságkutató Intézet beköltözött az Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán álló új székházába, nyilvánvalóan azért terveztek és építettek egy szép, földszinti teremsort, hogy ott kiállításokat rendezhessenek. Ez a lehetőség nem volt adott a korábbi helyükön, a mostanit pedig illik jól kihasználni. Így is történt: október 11-én nyílt meg és október 31-éig még megtekinthető az új székház első kiállítása, amely a korai Árpád korra koncentrál, néhány kitekintéssel másfelé.
A nem túlságosan nagyigényű tárlat, amely főként tablókon elhelyezett fotódokumentációkból és a hozzájuk tartozó magyarázó szövegekből áll, kiegészülve a választott témákhoz tartozó, azokat illusztráló régészeti ásatásokból előkerült eredeti tárgyakkal. Kivéve a (szó szoros érelmében) kiemelt helyen látható koronát (a Szent Koronát), amely – ahogy a melléje tett ismertetés jelzi – másolat.
A koronától kezdődően balról jobbfelé haladva a következő tablókat és a hozzájuk tatozó tárgyakat lehet megnézni:
- Hun temető feltárása Mongóliában
- A magyar történelem első választott királya, Aba Sámuel (ez két tabló)
- Egy nagy király emberi arca: III. Béla legújabb arcrekonstrukciója
- A tatárjárás pusztításának mementója: Tázlár
- Honfoglalás kori temető Kiskunfélegyháza, Terjék tanyán.
A tablók mellett és előtt üvegezett tárlókban lehet látni azokat a tárgyakat és eszközöket, amelyek vagy a jelölt helyszíneken folytatott ásatásokon kerültek elő, vagy pedig valamilyen kapcsolatban vannak az adott témával.
A kiállítás célját illetően semmiféle szöveges eligazítást nem lehet találni a teremben, ezért nem kis fejtörést okozhat annak megfejtése, hogy vajon mi is lehetett a létrehozás és bemutatás célja. Bármilyen (irodalmi, képzőművészet, zenei, történeti, régészeti) anyagokat felsorakoztató kiállításoknak ugyanis szokott valamilyen gondolatmenete lenni. Célja, hogy a választott témakörök bemutatását eszközként használva fel, valamilyen összegzést, tanulság-levonást, eszmei vagy tartalmi továbblépést megalapozó megállapítást tegyen. Mutasson fel egy pontot, ahonnan lehet és érdemes folytatni az előzményeket, vagy elindulni valamilyen új irányba.
Nos, effélét nem lehetett felfedezni, vagy megtalálni az anyagban. Ebben az esetben viszont – a koncepció hiányának léte miatt – felvetődhet a kérdés: akkor meg mi szükség volt ezt az anyagot bemutatni, az egymással semmiféle történeti kapcsolatban nem levő tabló-bemutatót létrehozni? E kérdés megválaszolásához az intézet honlapja nyújt segítséget. Kis keresgélés után meg lehet találni a kiállítás címét: Múltunk feltárása – Abasártól Mongóliáig, és azt is, hogy műfajának meghatározása: régészeti kamarakiállítás. Így aztán az is kiderül, hogy az első benyomás szerint ötletszerűen összehordott és bemutatott anyag nem más, mint „a Magyarságkutató Intézett utóbbi években (önállóan, és társintézményekkel) együttműködésben végzett régészeti feltárásainak bemutatása”. Ezeket az eredményeket itt és most először tárták a nagyközönség elé.
A honlapból az is kiderül, hogy a kiállítást Kásler Miklós főigazgató nyitotta meg, Csornay Boldizsár, tudományos főigazgató-helyettes és Horváth Ciprián, az MKI Régészeti Kutatóközpontja megbízott igazgatójának a társaságában. Ez arra vall, hogy az intézet és annak vezetősége aránylag nagy fontosságot tulajdonít a kiállításnak, másfelől viszont a gyakorlat nem egészen erről szól. Nevezetesen, ha ez az anyag az intézet új helyén megnyílt kiállító-terem avatójának kvázi bemutatása, akkor talán érdemes lett volna ezt a mostani kiállítást beharangozónak, „előételnek”, kóstolónak titulálni, hogy a most bemutatott ásatási dokumentációkat később, egyenként, részletesen, önálló kiállításokként a közönség elé lehessen tárni és koncepciózusan folyamatként kezelni az intézet régészeti feltáró és feldolgozó tevékenységét. Természetesen az intézet egyéb tevékenységeinek bemutatása mellett. Távol álljon tőlem, hogy ötleteket adjak egy tudományos intézetnek: hogyan kell nemcsak egy kiállítást megszervezni és kivitelezni, mi több: egy több éves kiállítási koncepciót megtervezni és kommunikálni.
Mégis, azt kell mondanom, hogy az a hazai látogatók számára szokatlan és a nemzetközi gyakorlatban sem megszokott jelenség, hogy aki nemcsak nézni, de érteni is szeretné az adott kiállítás mondandóját, annak előbb ki kell keresgélnie a honlapot, majd abból a kiállításról szóló anyagot és csak azután érdemes megtekintenie a bemutatott anyagot. Biztos, hogy nem sokan lesznek, akik erre hajlandóak. Hogy nem zárt ajtókat döngetek, annak nyilvánvaló bizonyítéka, hogy az egyik tablón látható anyag (Egy nagy király emberi arca: III. Béla legújabb arcrekonstrukciója) október 21-i dátummal megjelent az intézet honlapján, annyi kiegészítéssel, hogy ennek a tevékenyégnek a tudományos hátteréről is szól a beszámoló. Ajánlom olvasóink figyelmébe.
