Nagy lökést ad az ipari-technológiai fejlesztő és beszállító cégek számára a robotika, azon belül is a humanoid, vagyis az emberi formájú robotok elterjedése. A mesterséges intelligencia pedig a robotikától és az ipari automatizálástól kezdve a mobilitási megoldásokon át az otthoni okoseszközök összehangolt működéséig nyit új korszakot – ez volt a két legfontosabb megállapítása a Bosch ConnectedWorld technológiai kiállításának, amit idén június 10-én és 11-én rendeztek meg Berlinben. Az eseményről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár.hu tudósított.
A kognitív és humanoid robotok munkába állását Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a konferenciát megnyitó kerekasztal-beszélgetésen alapvetően két fő indokkal magyarázta: az egyik a cégek hatékonyságjavulása, ami a termelékenység és a versenyképesség növekedését hozza magával. A másik pedig az a demográfiai változás, ami az Európai Unió legnagyobb gazdaságát is különösen érinti.
„Minden ötödik német 60 év feletti, egész generációk válnak nyugdíjassá és hagyják ott a munka világát”
– érzékeltette az egyre szűkösebb munkaerőtartalék és az elöregedő társadalmak kihívásait Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH digitális igazgatója.
Azt a mesterséges intelligenciának köszönhetően saját tanulásra is képes humanoid ipari robotok fejlesztésével foglalkozó Bowintec szakértője mondta el, hogy míg Kínában egy-egy technológiai újítás 2–3 év alatt eljuthat odáig, hogy a mindennapi munkafolyamatokban is alkalmazzák, addig Európában ez a folyamat hosszabb időt vesz igénybe.
Fotó: Klasszis Média / Imre Lőrinc
A humanoid robotok kisebb európai népszerűségének hátterében a politikai akarat és a szabályozói kihívások mellett Thomas Fischer az Európában (Németországban különösen) jóval erősebb szakszervezeti hátteret is megemlítette. Egyszerűen nehezebben lehet az európai cégeknél olyan technológiai megoldásokat bevezetni, amelyek esetleg munkahelyek megszűnésével vagy átalakulásával járnak.
A teljes cikkben arról is olvashatnak, hogy mekkora a különbség az európai és a kínai felhasználók között a mesterséges intelligenciába vetett bizalmat illetően. De az is kiderül, hogy maximum mekkora súlyt képes felemelni a Bowintec legnagyobb teljesítményű humanoid robota.


