5p

„…egyre többen igyekeznek egészségtudatosabban élni Magyarországon és erre áldoznak is az emberek. Tapasztalatból tudom, sokkal kifizetődőbb az egészségbe fektetni, mint a betegségek kezelésére” - Dr. Moll Veronika – orvosigazgató, Hotel Európa Fit****superior - Hévíz.

Közel egy évtizede vált hungarikummá a Hévízi-tó és a tradicionális hévízi kúra. Nem véletlenül, hiszen páratlan természeti kincs van a hévíziek birtokában. A víz kalcium- és magnéziumtartalma a felszínhez közeli dolomit-rétegekből származik, a kálium-, szilícium- és lítiumtartalom és főként a jelentékeny rádiumemanáció a permi kőzetek mélységéből kerül a feltörő vízbe. Ha a fürdőző néhány percig állva marad a tóban, testét megszámlálhatatlan buborék lepi el. Ez a vízben oldott szén-dioxidnak, azaz szénsavnak köszönhető.  

 „Elsősorban mozgásszervi-, ízületi megbetegedések gyógyítására alkalmas kiválóan a hévízi gyógyfürdő” – mondta lapunknak Dr. Moll Veronika, a hévízi Hotel Európa Fit****superior orvosigazgatója, reumatológus-fizioterápiás szakorvosa.

Az orvosigazgató hozzátette, a tó vize közömbös hőmérsékletű, ezért hosszabb ideig is jól érzik magukat benne az emberek, így a víz ki tudja fejteni gyógyító, regeneráló hatását.

Dr. Moll Veronika
Dr. Moll Veronika

A vízben mozogva izomlazító gyógytornát is végezhetnek a fürdőzők. A mozgásszervi megbetegedések és a gyulladásos ízületi panaszokra három hetes kezelés javallott, de a tapasztalatok alapján tíznapos vagy kéthetes kezeléssorozat után is sokat javul a vendégek állapota.

„Akár egy hosszú hétvégére is ajánlott eljönni hozzánk egy háromnapos kúrára, hiszen annak is bizonyítható az egészségmegőrző hatása” – mondta Dr. Moll Veronika, aki hozzátette, egyre eredményesebben tudják megszólítani a fiatalabb korosztályt, hiszen sokkal kifizetődőbb egy-egy rövid kúrával megelőzni a betegségek kialakulását.

Az orvosigazgató azt is elmondta, egyre szélesebb körben értik meg, hogy egészségük megőrzésére a megelőzés a legkifizetődőbb, így egyre többen keresik a szolgáltatásokat ülő munkát végző menedzserek, aktív életet élők, vagy sportolók, akiknek a szokásosnál nagyobb terhelésnek van kitéve a szervezetük.

„Aki gyógykezelésre jelentkezik, előtte orvosi vizsgálaton vesz részt, így ki tudjuk szűrni, ha valakinek még csak kezdődő mozgásszervi betegsége, ízületi panasza van. Ilyenkor a kúrán kívül életmódváltoztatási tanácsokat is adunk a hozzánk fordulóknak” – mondja a szakorvos.

Az Európafit vendégköre korábban elsősorban német, osztrák, orosz és ukrán egészségturistákra épült. 2019-ben a szobafoglalások több mint egyharmada e gyógyvendégektől érkezett.

A pandémia, majd a február óta tartó orosz-ukrán konfliktus azonban jelentősen átrendezte a piacot. A covid járvány alatt a lezárás, majd a megbetegedéstől való félelem miatt maradtak el a gyógyvendégek, idén tavasszal pedig az orosz-ukrán háború nem csupán az orosz-, de a németajkú piac kedvét is elvette az utazástól.

Korábban is nagy hangsúlyt helyezett a szálloda a belföldi vendégek érzékenyítésére, edukációjára az egészségturizmus tekintetében, amit a pandémia és a jelenlegi nemzetközi helyet tovább erősített.

Dr. Moll Veronika elmondta, hogy számos új ajánlatot dolgoztak ki az egyedi igényeknek megfelelően. Ezek között szerepel a teljesség igénye nélkül a pandémia utáni rehabilitációs ajánlat, a vírus okozta maradványtünetek enyhítésére; szépkorúaknak szóló ajánlat, ami egy rövidített, orvosi vizsgálatból és három kezelésből álló kúra; valamint igyekeznek megszólítani a fiatalabb korosztályt is, érthetővé és szerethetővé tenni a prevenciót célzó kezeléseket. Ehhez remek célcsoport a hobbisportoló középkorosztály, számukra készült a sportolj okosan csomag, ami eredményes sportsérülések kezelésére és megelőzésére is.

A kúrázók számára korábban nyújtott 5-7, vagy akár 14-21 éjszakás ajánlatok mellett és helyett azokra a rövidebb tartózkodású vendégekre is gondolnak, akik nem rendelkeznek egyhetes kúra foglalásához szükséges szabadidővel vagy anyagi háttérrel. Ezért rövidebb és pénztárcabarát ajánlatokkal igyekeznek megszólítani a közönséget.

Míg Európa más országaiban elfogadott, hogy az emberek évente akár 5-700 ezer forintnak megfelelő, vagy magasabb összeget is elköltenek egészségük fenntartása érdekében, a magyar közönség „ingerküszöbe” jóval alacsonyabb. Ez nem feltétlenül csak az anyagi helyzeten múlik, az életvitelszerű egészségmegőrzésben gondolkodás nem ott tart Magyarországon, mint nyugaton.

„Szerencsére azt látom, hogy egyre többen igyekeznek egészségtudatosabban élni Magyarországon és erre áldoznak is. Tapasztalatból tudom, sokkal kifizetődőbb az egészségbe fektetni, mint a betegségek kezelésére” – teszi hozzá Dr. Moll Veronika.

Az állapotfelmérésre a hévízi szállodában orvosi és diagnosztikai háttérrel is rendelkeznek, így személyre szabottan tudnak kezeléseket kínálni akár egy komplex kúra keretében, elsősorban a mozgásszervi problémák megoldására.

A Hévízi Tradicionális Kúra lehetőségének megléte mellett széles egészségpénztári együttműködő partnerhálózattal is rendelkeznek, ahol a kezelések bizonyos mértékig elszámolhatók. Mindemellett fontos megemlíteni a vendégközpontú kiszolgálást, az egyénre szabott terápiát, a kellemes környezetet, ahol nincs várólista.

Az előre menekülés a jelek szerint sikeres, hiszen a tétova tavaszi kezdet után egyre nagyobb lett az érdeklődés az Európafit szolgáltatásai iránt, így bizakodva várják a nyári szezont és a gyógyulni, feltöltődni, kikapcsolódni vágyó vendégeket.

(x)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!