3p

A világ legnagyobb bor- és szeszesital-kínálata hagyományosan Düsseldorfban, Németországban mutatkozik be. Amint azt a szerdai budapesti tájékoztatón megtudhattuk, a 2023. március 19. és 21. közötti ProWein kiállításra a felkészülés már hónapok óta zajlik, sőt, már a visszaszámlálás napjai is elkezdődtek.

Itt találkozik a világ borpiaca

A magyar borok kóstolójával egybekötött eseményen, amelyen a ProWein szakemberei tájékoztatták a jelen lévőket, a V4 országok borászati szakemberei, bloggerei, újságírói is részt vettek.

A jövő évi rendezvény azért is különleges, mert az elmúlt 28 év sikertörténetét követi nyomon, egyben kiemeli, hogy a düsseldorfi nagyszabású kiállítás vezető szerepet tölt be ezen a piacon: a szakemberek itt ismerkednek meg az újdonságokkal, itt követik nyomon a bor- és szeszesital piac trendjeit.

Több mint 6000 kiállítót várnak. Fotó:Depositphotos
Több mint 6000 kiállítót várnak. Fotó:Depositphotos

Természetesen az itteni nemzetközi termékspektrumra nemcsak a világ borászai kíváncsiak, hanem az élelmiszer-kiskereskedelem, a turizmus és a vendéglátás képviselői is. Annyit már most lehet tudni, hogy több mint 6000 kiállító lesz jelen, több mint 60 országból, a kiállítási központ 13 termében.

Szakmai tapasztalatcsere és márkaverseny

Jövőre a 2022-es szakvásárról a világjárvány miatt kényszerűen lemaradt Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika közösségi standokkal lesz jelen. Szintén a kiállítók között szerepel több tengerentúli nemzet és régió, így például Argentína, Chile, Kína, és az USA-t képviselve, Kalifornia.

Az európai bortermelő nemzetek az egyes termővidékekkel, borászatokkal vagy borászati együttműködések formájában élnek a ProWein adta lehetőséggel: Német- és Franciaország, Görög- és Olaszország, Ausztria, Portugália, Svájc, Spanyolország, Magyarország és számos kelet-európai nemzet, mint például Georgia is, csak hogy a tíz legnagyobb európai kiállító országra szorítkozzunk. A kiállítás minden évben a kereskedelmi márkák és almárkák versenye is.

Trendshow, akár műholdról is

Kiállítás a kiállításon belül: ez a trendshow és ez 2023-ban sem fog változni. A több mint 120 kiállító a kézműves szeszes italok, kézműves sörök és almaborok rendkívül aktuális és széles skáláját mutatja be.

A siker jelszava: same, but different, vagyis azonos, de mégis más. A ProWein mindig teret ad az újdonságoknak, annak idején itt mutatkoztak be először a bio és organikus borok. A legújabb technikát alkalmazzák a ProWein World műholdas eseményein, Ázsiában és Dél-Amerikában.

Ebben az évben az összesen öt vásárból négy szerepelt ily módon: Szingapúr, Sao Paolo, Mumbai és Sanghaj. Jövőre Hong-Kongban kerül sor hasonló rendezvényre.  Egyébként is, Ázsia szerepe a borpiacon egyre növekszik. A naprakész kiállítói adatbázis már most online elérhető.

Borkóstoló Düsseldorfban és Budapesten

A magyar borok is rendszeresen bemutatkoznak itt, legutóbb 36 borászat állította ki 264 féle borát, amikor is a jellegzetes magyar fajtákat nemzetközi és hazai szakértők ismertették a mesterkurzusokon. Hazánk idén 17. alkalommal vett részt a kiállításon.

A ProWein először 1994-ben mutatkozott be, nyolc ország 321 kiállítójával, míg eddigi fénypontját, a 25 éves jubileumot 64 ország 6900 kiállítójával és a 143 országból érkezett 61.560 szakmai látogatóval ünnepelhette.

A szerdai tájékoztatón nagy sikere volt a magyar boroknak, Horkay András szakszerű és élvezetes, angol nyelvű kommentálásával kóstolhatták meg a jelen lévők kiemelkedő borvidékeink jeles nedűit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!