Eddig főleg a dunai hajós kirándulások voltak népszerűek, de lehet, hogy a jövőben a sétarepülés is közkedveltté válik. (Egyébként a XX. század harmincas éveiben – ezt talán kevesen tudják – hidroplánnal lehetett repülni a Gellért térről a Balatonra.) De ma a sétarepülés – különösen, hogy össze van kötve egyebek között a Gödöllői Királyi Kastély meglátogatásával – újszerű programnak tűnik.
Eddig is léteztek sétarepülést szervező cégek a hazai piacon. A nemrég alakult Ready2Grow új programokkal rukkol ki.
Nézzük az árakat: Galgamenti kastélyok meglátogatása, 25 perces sétarepüléssel 68 750 forintnál kezdődik. A Dunakeszi, Margitsziget, Megyeri híd, Hungaroring feletti 35 perces légi suhanás kastélylátogatással egybekötve, 118 750 forinttól indul, de léteznek még komplettebb programok. A gép típusa PiperPA 28, melynek maximális terhelése a pilóta, plusz 3 utas súlya, összesen 320 kiló erejéig. Persze ha rossz idő van, a szolgáltató biztonsági okokból bármikor lemondhatja a programot.
A mászófalon és a szabadulószobán már túlvagyunk – ez utóbbi csapatépítő bulik kelléke lett –, de az, hogy „beköltözzünk” egy börtönbe, még újdonság. Igaz, mondhatnánk némi rosszmájúsággal, ez ma már celebkörökben szinte megszokottá válik, de az, amivel a veszprémi Várbörtön Látogatóközpont kecsegtet, unikális. „Ha a cellába zárva kibírjátok egymással, akkor minden sikerülni fog” – biztatja egy facebookos komment a fiatal párokat.
A veszprémi Várbörtön kapuján belépve feltárulnak a rabok mindennapjai, a betyárok történetei, a hóhérok titkai és a falak közé zárt történelem. Egy interaktív kiállítás ez, amely elkalauzol a bűn, a büntetés és az igazságszolgáltatás világában. Aki egyszer végigjárja a zárkákat, garantáltan másként gondolkodik igazságról, fegyelemről és emberi sorsokról. Egy ilyen élmény után más szemmel lehet nézni a múltra és a jelenre is – állítja a Várbörtön honlapja.
A látogatás során sok mindent megtudhatunk a börtönbeli zenekarok működésétől az élelmezés belső rendszeréig, a kínzásoktól a híres szökésekig.
Fotó: Várbörtön Látogatóközpont Veszprém
Régi-új vonzerő a természet. Erdőjárás, felmászás a kilátótoronyba, nyakunkban távcsővel, lecsendesülés, séta az avarban, kökényszedés a szállodától egy-két kilométerre – ami régen természetes volt, ma attrakció lehet. Nyugat- és Észak-Európában már évtizedekkel ezelőtt megjelent ez a trend. Angliában ráadásul összekapcsolódott a madárlessel, amely kihagyhatatlan kellékepizódja az ottani krimiszériáknak. Ma már itthon is egyre inkább találkozunk lelkes amatőr, illetve profi ornitológusokkal és madármegfigyelőkkel.
A Hungarianbirdwatching húsz éve működik, túrákat és nyaralásokat szerveznek, egyebek között a Hortobágyra, a Fertő-tóhoz, a Kiskunsághoz, a Tisza-tóhoz, a Bükkhöz és a Zempléni-hegységbe. Aki ezeken részt vesz, annak jó esélye van túzok, kerecsensólyom, parlagi sas, törpe kárókatona, harkály, sas- és uráli baglyok megfigyelésére. Mindezt egyéb programokkal is összekötik, például lehet finom magyar borokat kóstolni és felfedezni Magyarország kulturális örökségét.
Szlogenjük: „Több, mint madarászat”. Mint a honlap elárulja, vettek például jegyeket valakinek az Operába, az egyik 80 éves lelkes madarászt felesége kérésére születésnapi programmal lepték meg. Budapesten a hagyományos városnéző programok mellett ipari örökség túrákat és különféle népművészeti programokat is szerveznek, szeptemberben például nemezelő workshopot állítottak össze az egyik madarász vendég feleségének.
Hüllővásár és kérészek rajzása
Idén eddig két különösen érdekes felkérést kaptak a sok közül: az egyik vendégnek, aki a hüllők – főképp a kígyók – nagy rajongója, megszerveztek egy látogatást Közép-Európa legnagyobb hüllővásárára, ahol számos kígyót, gekkót és kaméleont láthatott, valamint ellátogattak a Rákosi Vipera Természetvédelmi Központba is. Az egyik, az Egyesült Királyságból érkező turistának az volt az álma, hogy megcsodálja a kérészek rajzását. A rajzási előrejelzésünknek megfelelően készenlétbe helyezte magát, és az attól számított 16 órán belül már repülőn ült, így sikerült elkapnunk egy erős közepes rajt, ami felejthetetlen élmény volt számára – tudjuk meg a honlapról.
Az üzleti vagy tudományos, művészeti, speciális programok miatt hozzánk érkezők körében akad olyan, aki graffitiket fényképez, vagy már otthon felveszi a kapcsolatot a helyi urbexes közösséggel, és elhagyatott helyeket fedez fel. Bár ezek városi jellegű hobbik, jelzik, hogy nem csak a buszos városnézés és a wellness lehet manapság vonzerő, bár ez az alapszolgáltatások közé tartozik.
