Zárt kapuk fogadták az őszi iskolai szünetben a Zánkára érkező diákokat és szüleiket. A község – és a térség – egyetlen turisztikai látványosságára, a Haditechnikai Parkra ugyanis lakat került. A területet „védő” biztonsági szolgálat (a kormánykedvenc Valton Security) embere érdeklődésünkre elmondta, hogy a Park végleg bezárt, és azt a jövőben csak a szomszédos Erzsébet Tábor lakói látogathatják. A miértre – érthetően – nem tudott és nem is akart válaszolni. Megkerestük a Parkot tulajdonló honvédelmi tárcát, amelynek sajtóosztálya meglehetősen kétértelmű választ adott kérdésünkre:
„A megújult Zánkai Haditechnikai Park iránt nagy az érdeklődés, hiszen interaktív, élményalapú programok, hagyományos bemutatók várják a látogatókat. A parkot jelenleg elsősorban a táborozók látogathatják, de 2026-tól a táboroztatási időszakokon kívül újra megnyílik a nagyközönség előtt is – ingyenesen, előzetes regisztrációval.”
Nyitva is, meg nem is!
A fenti válasz praktikusan azt jelenti, hogy a nyári hónapokban – lásd „táboroztatási időszak” – a Park a nagyközönség számára továbbra is zárva lesz.
A sajtóosztály ezt követően semmilyen, az ügyhöz szervesen kapcsolódó kérdésre sem válaszolt. Pedig érdekes volna az, hogy mennyibe kerül nekünk, adófizetőknek a Park fenntartása, ki fizeti a kiállított repülőgép, rakéta és harckocsi éppen most folyó felújításának költségeit, hányan látogatták a kiállítást stb.
Fotó: Klasszis Média
És arra sem kaptunk választ, hogy az Erzsébet – korábban Úttörő – Tábor kivételezett lakóinak látogatása után fizet-e a tábor a honvédelmi tárcának vagy sem.
Arra pedig egy szó sem utal a válaszlevélben, hogy ha ez egy ilyen népszerű turisztikai célpont, akkor miért a főszezonban lesz zárva a látogatók előtt!
Fizessenek az idegenvezetők!
A zánkaihoz hasonló furcsa esetről beszélnek a fővárosi turisztikai szakmában is. Az elmúlt hónapokban több idegenvezetőt bírságolt meg az erzsébetvárosi önkormányzat mert – figyelem! – nem fizettek területfoglalási díjat. Emiatt személyenként 75 ezer forintos „büntit” gomboltak le a túravezetőkről, aki a munkájukat végezve, csoportokkal barangolták be a kerület nevezetességeit. A több mint furcsa bírságolás oka a polgármesteri hivatal sajtóosztálya szerint az engedéllyel rendelkező idegenvezetők „védelme”.
Válaszukban ugyanis azt írják, hogy „Az önkormányzat a közelmúltban kezdte el következetesen betartatni azt a még 2017-ben elfogadott rendeletet, amely szerint az idegenvezetőknek közterület-használati engedélyt kell kérniük tevékenységük végzéséhez. Erre azért került sor, mert az önkormányzathoz több esetben is érkezett kifogás, maguktól a megfelelő igazolvánnyal rendelkező idegenvezetőktől, hogy ezt a tevékenységet számos, arra jogosultsággal nem rendelkező személy is végzi a kerületben.”
Védjük a lakosokat! De kitől?
Nem tudni, hogy ez a „védelem” miért szükséges, arra pedig továbbra sincs magyarázat, hogy a túravezetéshez miért kell közterület-használati engedély, hiszen ilyen alapon a járókelőktől is be kellene vagy lehetne szedni „talphasználati” engedélyt. Meglehetősen álságosnak látszik a helyi lakók védelméről szóló állítás is, amely szerint: a „közterület-használati engedély kiváltása így éppen a munkájukat szabályosan végző idegenvezetőket védi és kiszűri azokat, akik illegálisan végzik ezt a tevékenységet. Problémát jelent az is, ha az idegenvezetők az esti, éjszakai órákban kihangosító berendezéssel, vagy éppen nagyobb hangerővel kommunikálnak.”
Az amúgy ingyenesen kiváltható idegenvezetői területhasználati engedély – ilyen más fővárosi kerületekben nem létezik – híján az elmúlt hónapokban tucatnyi idegenvezetőt bírságoltak meg az éber közterület-felügyelők. A polgármesteri hivatal adatai szerint két idegenvezetőt figyelmeztettek, kilenc esetben közigazgatási hatósági eljárás indult, melynek érintettjei figyelmeztetésben részesültek, egy alkalommal pedig 20 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki. Utóbbi esetben egy spanyol idegenvezető a kerületi rendeletben tiltott kihangosító berendezést használt a munkája során – írták a válaszukban. Tudomásunk szerint ennél jóval több bírságcédulát kaptak, magasabb összegről.
Tiltakozás? Hiába!
Az idegenvezetők két szervezete MIE (Magyar Idegenvezetők Egyesülete) és MISZ (Magyar Idegenvezetők Szövetsége), valamint a MUISZ Magyar Utazásiirodák Szövetsége és a MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) is foglalkozott a furcsa erzsébetvárosi bírságolás gyakorlattal. A szakma képviselői ezt írták a kerület jegyzőjének:
„A VII. kerületben jogosultság birtokában idegenvezetői tevékenységet folytató tagjaink képviseletében ezúton kérjük, hogy intézkedjen az erzsébetvárosi közterület-felügyelők jogilag megalapozatlan gyakorlatának leállítása érdekében. 2025. szeptember 20-án és 21-én kerületi közterület-felügyelők eljárás alá vonták a Dohány utcában – a Zsinagóga bemutatásával kapcsolatos – munkájukat végző idegenvezető tagjainkat. Közterület-használati engedélyt kértek, jelezték, hogy a bemutatott idegenvezetői engedély mellett az önkormányzatnál közterület-használati engedélyt is ki kell váltani ahhoz, hogy ilyen munkát végezhessenek.
Szövetségünk idegenvezető tagjai – a Budapesti Kormányhivatal-Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hatóság által kiadott nemzetközi hatályú idegenvezetői engedélyek birtokában – a budapesti városnézés során a Belső-Erzsébetváros zsidó emlékeit és épített örökségét is bemutatják. …
Önkormányzatuk részéről semmi olyan feltételről nem szereztünk tudomást, mely a kerületi sétát további feltételekhez köti, melynek esetleg meghatározott eljárásban eleget tehettünk volna. A 6/2017 (II. 17.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről meghatározza közterület rendeltetésszerű használatának feltételeit.
… Áttekintve a rendelet valamennyi további alpontját is, úgy gondoljuk, hogy a szabály helyes értelmezése az, hogy Önkormányzatuk a közterületre kihelyezett tárgyak, berendezések, bútorok, reklámeszközök elhelyezését mérlegelés tárgyává teszi és engedélyhez köti.
Az idegenvezetés (a fővárosi kormányhivatal által nyilvántartásba vétel és igazolvány megléte esetén) egy mozgással, sétával járó emberi előadói tevékenység, mely nem egy tárgy kihelyezése, ami elfoglalja a közterületet.”
Jelenleg ez a (patt)helyzet áll fenn. Az idegenvezetők egy része pedig a szomszédos V. kerületből mutogatja át az erzsébetvárosi nevezetességeket…
