Apró malőr: csak a választás után érkeznek meg az idősekhez az Erzsébet-utalványok
A kormány még gyorsan, egy héttel a szavazás napja előtt ki akarta pörgetni a bónokat a nyugdíjasoknak, azonban úgy tűnik, a húsvéti ajándék csak április közepére futhat be a címzettekhez.
Porszem került a kormánygépezetbe: nagyon úgy tűnik, hogy a húsvétra, vagyis az egy héttel a választás napja elé időzített Erzsébet-utalványokat csak április közepén kapják kézhez a rájuk jogosult idősek. Erről Novák Katalin beszélt csütörtökön, az M1-en.

A család és ifjúságügyért felelős államtitkár, egyben az Idősek Tanácsának alelnöke persze nem erre hegyezte ki a mondandóját, hanem elismételte azt, amit Orbán Viktor miniszterelnök is elmondott szerdán, amikor hivatalosan is bejelentette, hogy megint mennek a 10 ezer forintnyi Erzsébetek. Tehát hogy a jó gazdasági teljesítmény teszi lehetővé a nyugdíjasok és a háztartások támogatását.
A gyakorlatban viszont az a lényeg, hogy Novák elmondása szerint néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje az utalványokat az érintetteknek, és ő abban bízik, hogy április közepéig mindenki megkapja a juttatást.
A Fideszre való voksolásra ösztönző bónok legalább egy része tehát csak a voksolás után érkezik meg a címzettekhez.
via MTI