2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A spórolás keretében már készül a terv az elbocsátásokra. 

„A központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” 30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány – szúrta ki a Népszava a jövő évi büdzsé tervezetében.

Hozzáértők szerint ez arra utal, hogy bármelyik állami hivatal, minisztérium vagy háttérintézmény kénytelen lehet megválni több dolgozójától.

A Népszavának nyilatkozva a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné elmondta, hogy egyre több jelzést kapnak arról, hogy komoly leépítést terveznek a kormányhivatalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak – Szabolcsban tíz százalék fölötti létszámcsökkentési tervekről tudnak, de állítólag a fővárosi szervezethez nem nyúlnának.

Komoly elbocsátások várhatók. Fotó: Unsplash
Komoly elbocsátások várhatók. Fotó: Unsplash

A lap kérdésére a Miniszterelnökség nem cáfolt, hanem így fogalmazott:

A kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.

A Népszava felhívja a figyelmet arra, hogy ezek szerint finomításra szorul a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter kijelentése, amely szerint „a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!