2p

Szervezett utaztatásról, buszoztatásról mind a 9 megyéből érkezett jelzés, ahol a Tiszta szavazás őrszemei jelen vannak a szavazókörök előtt.

A választási eljárásról szóló törvénybe ütközik, ha a szavazókat busszal szállítanak a szavazóhelyiséghez. A szabályozás a 9 fős vagy annál nagyobb járművek esetében tiltja a szállítást, illetve tiltja a szállítás szervezését, a többszöri fordulást.

Korábban elmarasztalták Hortobágy Önkormányzatát, amiért szavazószállításra használták a falubuszt. 

A kora délelőtti órákban készített felvételt a Tiszta szavazás program őrszeme a Baranya megyei Helesfán. A videón látható kisbusz legalább kétszer fordult és 9, illetve 10 főt szállított a szavazókör közelébe. A Tiszta szavazás választási kifogást fog tenni.

Ugyanígy dokumentált a szervezet önkéntese egy esetet Farkaslyukon, ahol egy személyautó fordult többször és tűnt fel több szavazókör környékén. 

Az önkéntesek a TASZ jogi szakembereinek bevonásával a választási irodához fordulnak és kifogással élnek.

A Tiszta szavazás programról

A Tiszta szavazás programban a Civil Kollégium Alapítvány és az aHang toborzásával 9 megyében több száz önkéntes őrszem, szórólaposztó, és a TASZ révén pedig két tucat jogász segít elkerülni, dokumentálni és bejelenteni a választási visszaéléseket.

Telefonon a 0630/722-33-56-os számon, továbbá a [email protected] email címen kérhetnek jogsegélyt, akik visszaélést tapasztalnak. A választás napján több mint 20 jogász várja a hívásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!