2p

A Mathias Corvinus Collegium rendezvényén egyetlen felszólalásért kapott ennyit.

Érdekes információt ásott elő a Southern Poverty Law Center nevű amerikai szervezet. Kiderítette, hogy az amerikai szélsőjobboldal egyik médiacelebje 30 ezer dollárt kapott, amikor tavaly nyáron felszólalt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ifjúsági rendezvényén.

Mintegy félórás beszélgetésen vett részt Esztergomban és az egekig magasztalta az Orbán-kormányt a bevándorlás és melegjogok kemény elutasítása, valamint a sajtó megregulázása miatt. Mindezt onnan tudni, hogy az értesülést nyilvánosságra hozó tengerentúli emberjogi szervezet egyszerűen kikérte a szerződést a szervezőktől. 

(fotó: pixabay.com)
(fotó: pixabay.com)

Dennis Prager Tucker Carlsonnal együtt lépett fel, aki akkor egy héten át Budapestről sugározta politikai showműsorát a Fox News jobboldali tévécsatornán, és szintén az volt a feladata a rendezvényen, hogy a nyugati kultúra megmentőjeként áradozzon a magyar keresztény nacionalista modellről. 

A nepszava.hu az amerikai szélsőjobbos celebek itteni megjelenésével kapcsolatban megkérdezte a Political Capital egyik elemzőjét, aki szerint a vendégjárás (Dennis Pragere és Tucker Carlsoné, korábban pedig Steve Bannoné és Milop Yiannopoulosé) hasznos belpolitikai szemszögből is, mivel a Fidesz hívei azt látják, hogy vezető amerikai ideológusok érkeznek, ugyanazt mondják, mint Orbán Viktor, és méltatják őt is, meg a politikáját is.
 
Dennis Pragerrel kapocsolatban a rendezők azt állítják, hogy semmilyen költséget nem álltak. A meghívott szerint az összegből 10 ezer dollárt elvitt a business osztályú repülőjegy, így neki "csupán" 20 ezer dollár maradt - írta a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!