1p

Soha ennyien nem vettek még részt népszavazáson.

A Nemzeti Választási Iroda 17 órási adatai alapján megdőlt az eddigi rekord a gyermekvédelmi népszavazáson, hiszen bőven az uranzárás előtt rekord magas részvételi arány alakult ki.

Eddig ugyanis a választópolgárok 62,23 százaléka vett részt a népszavazáson, vagyis kijelenthető, hogy ebből a szempontból jól jött a jelenlegi kormánynak, hogy egy napra tették a népszavazást az országgyűlési választással. Kérdés azonban, hogy a magas részvétel ellenére mennyi lesz az érvényes szavazat. A közösségi médiában számos beszámolóval, képpel lehet találkozni, miszerint érvénytelenül szavaztak a népszavazáson.

Mindenesetre ez a 62,23 százalékos részvételi arány már az urnazárás előtt történelmi csúcsnak számít. Az eddigi legmagasabb részvétel az 1989-es népszavazáson volt, akkor a jogosultak 58 százaléka mondta el a véleményét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!