3p

Az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) területén az ECM-Clean Kft. hoz létre járműipari beszállítói központot.

Járműipari beszállítói központot épít Sajókeresztúron, az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) területén az ECM-Clean Kft. 10 milliárd forintos beruházással, a létesítmény alapkövét kedden helyezték el.

Az ECM Clean Kft.-t 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy más területen is folytassa anyacége, az ECM Kft. korábbi sikeres, kohászati melléktermék rekultivációs tevékenységét.

A valamikori BÉM megújuló nehézipari területén, a mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveznek, a termelés várhatóan 2019-ben indul el, és 352 új munkahelyet teremt. Az üzem gyártási kapacitásának felfutásával évi mintegy 8 milliárd forint árbevételt terveznek, az üzem a térség egyik legjelentősebb munkáltatója lesz.

Az alapkőletételen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról szólt, hogy járműipar továbbra is kiemelt ágazata az országnak. Mint mondta: míg 2010-ben 4 ezer milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, addig ez most már 8 ezer milliárd forint, amely köszönhető az ebben a térségben is megtelepedett befektetőknek.

Kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye 2013-2014-től tiszteletreméltó eredményeket mutat fel, tartós gazdasági növekedési pályára állt az ország, míg 2010-ig a gazdaságban lesújtó állapotok voltak, nemcsak az ország, de kifejezetten a borsodi térség is nehéz helyzetben volt. Míg a megye ipari termelési értéke 2010-ben 1600 milliárd forint volt, mára 2600 milliárd forintra nőtt, számos beruházás valósult meg, sok új munkahely jött létre - mondta. Hozzátette, hogy ez a siker elsősorban az itt élőknek köszönhető.

Magyar Levente úgy fogalmazott: a kormánynak is érdeme van ebben a teljesítményben, ugyanis sikerült egy olyan beruházási, környezetet teremteni, amely lehetővé tette, hogy a nagy külföldi befektetésekért zajló kiélezett regionális versenyben ez a megye is jó pozícióba került.

Magyarország ma egyedülálló gazdasági teljesítményt nyújt, a legutóbbi negyedévben a 28 uniós tagállam közül gazdasági növekedés terén a második helyen végzett - mondta, megjegyezve: "nagyon jól állunk", de a munka nem állhat meg.

Amennyiben április 8. után is fenntarthatja az ország gazdasági és politikai stabilitását, ha kiszámítható marad az ország, a beruházási környezet, abban az esetben további befektetések érkeznek ebbe a térségbe is - hangsúlyozta az államtitkár, kiemelve: csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több, mint hétezer új munkahely jöhet létre magyar és külföldi cégeknek köszönhetően, amelyek egymilliárd eurónál is többet fektetnének be.

A sajókeresztúri beruházás jelentőségét méltatva Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt években egymást érték a beruházások a régióban. A befektetések a kiszámítható politikai és gazdasági környezet, valamint a munkavállalók teljesítményének közös eredménye, a megye és Miskolc az egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke lett az országnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!