4p

A digitális közmű koncepciójának felvázolásával tette izgalmassá beszédét Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) államtitkára az "E-Magyarország, e-kormányzat – 2008" című, csütörtökön és pénteken Siófokon megrendezett konferencia nyitóelőadásában. Foghíjas nézőtér előtt, de a jelenlévők élénk érdeklődésével kísérve Baja a közművek szintjére emelte az internetelérés nyújtását. Veres János pénzügyminiszter szerint a terv megvalósítható, amennyiben az általa ismert költségek valósak. Mfor.hu tudósítás.

Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke és Veres István a konferencián

Beszédének végén, afféle csattanóként Baja Ferenc kifejtette: szükség van egy olyan alapinfrastruktúrára, amely mindenhová eljuttatja az országban a szélessávú internet-szolgáltatást, s amelynek létrehozásában az állam is szerepet vállal. Szakmai berkekben már elterjedt e koncepció, s egyesek még azt is tudni vélik, hogy Baja uniós körökben is megfuttatta az elképzelést. Úgy tudjuk, a brüsszeli illetékesek támogatásukról biztosították a magyar kezdeményezést.

Darázsfészekbe nyúlt Baja

Magától értetődő, hogy az állami szerepvállalással megvalósuló digitális közmű koncepciójával darázsfészekbe nyúlt Baja. A távközlés meghatározó és kevésbé jelentős piaci tényezői egyaránt tartanak attól, hogy e koncepció szűkíteni fogja piaci lehetőségeiket. Érthető tehát, hogy Baja az alábbi szavakkal vezette fel az elképzelést:

"Közös felelőssége az államnak és a piacnak, hogy ezen a területen (a hátrányos helyzetű településeken – a szerk.) jelentős kapacitásokra jelentős forrásokat tudjunk elkülöníteni. Tudom, hogy ez sokakat bizonyos értelemben sokkol, és azt mondják: ez a piac feladata, egyébként is el lehet érni minden települést. Tőlük meg szeretném kérdezni: milyen sávszélességgel és szinkronszolgáltatással, mennyibe kerül ez - például az európai léptékhez képest, kielégíti-e árarányt tekintve az állampolgárokat vagy sem. Ezért fontosnak tartom ezen a területen olyan szakmai párbeszéd kialakítását, amelynek keretei között szembenézünk a kérdéssel: kell-e Magyarországon digitális közmű, hogyan építsük fel, hogyan álljon rendelkezésre, hogyan szolgáljunk ki olyan területeket, amelyek piaci módon nem elláthatók..."

Mind a Magyar Telekom, mind pedig az alternatív szolgáltatók vitában résztvevő képviselője (Papp István és Menyhárt Zsolt a GTS Datanettől) hangsúlyozta, hogy a piaci szereplőket be kell vonni e koncepció megvalósításába. Papp István a koncepció megvalósítása "csak az állam és a piaci szereplők együttműködésében történhet".

Bokros teendői ellenére Veres János pénzügyminiszter elfogadta a konferenciaszerzők meghívását. A Baja-beszéd és az arról lefolytatott vita után szólt a kormány válságellenes stratégiájáról és intézkedéseiről (ezekről korábban részletesen beszámoltunk - a szerk.), és válaszolt a hallgatóság SMS-ben feltett kérdéseire.

A délelőtt ugyancsak nagy érdeklődéssel fogadott javaslata volt, amit Drajkó László terjesztett elő. A Microsoft Magyarország első embere szerint az ország infokommunikációs ügyeit egy kézbe kellene adni, tehát a kormányzat különféle szerveibe szétdarabolt infokommunikáció kerüljön egyetlen szervezet ernyője alá. (Drajkó még azt is hozzátette, hogy az infokommunikáció stratégiai kérdéseit emeljék a miniszterelnök szintjére). Veres erre azt válaszolta, hogy támogatja a hírközlés és informatika területeinek kormányzati központosítását.

Veres támogatja az ötletet

"Mint pénzügyminiszter, hogyan vélekedik a digitális közmű ötletéről?" – tette fel a kérdést az mfor.hu - a körülményekhez igazodva – SMS-ben a pénzügyminiszternek. "Most óvatos vagyok, mert a végső számot még nem ismerem. A gondolat tetszik, ha annyiból véghezvihető, amennyiről én tudok, akkor támogatom az ötletet, a megvalósítás minden további nélkül lehetséges. Arra a forrásra, amit én láttam leírva, nagyrészt európai uniós pénzből meg van a finanszírozásunk" – felelte Veres. Magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint 100 milliárd forintos összeg szerepel a digitális közmű megvalósításáról szóló javaslatban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!