2p

A Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) nyerte el a FŐTÁV Rt.-nek a észak-budai régió hőellátása korszerűsítésére kiírt pályázatát. A négy megállapodásból álló szerződés-csomagot szerdán írták alá a cégek vezetői.

Az MVM Rt. a szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy mintegy 10,5 milliárd forint beruházást valósít meg a FŐTÁV Rt. Észak-budai Fűtőműve területén, amely az észak-budai és óbudai hőkörzet együttes hőigénye 70 százalékát fogja kielégíteni - írja az MTI.

[ajanlo=538][igazitas=right/]A beruházás révén lényegesen csökkenthető a távhő előállítási költsége, és jelentősen mérséklődik a károsanyag-kibocsátás mértéke. A szerződések szerint az MVM Rt. összesen 3-szor 30 megawatt hő- és 50 megawatt villamosenergia-termelő kapacitást valósít meg úgy, hogy az egyik új kazánt póttüzeléssel 60 megawattra építi ki. Így összesen 120 megawatt hő- és 50 megawatt villamos kapacitás áll rendelkezésre a szerződésben vállalt hőigény kielégítésére. A beruházással lehetővé válik a III. kerületi Zápor utcai Fűtőmű kiváltása már 2007 októberére, amely szintén csökkenti a városrész füstgáz- és zajterhelését.

Az MVM Rt. a berendezéseket három ütemben építi meg. Az első ütem keretében 1-szer 30 megawatt hő-, és 1-szer 16,5 megawatt villamos kapacitás létesül 2007 március végére. A második ütemben 60 megawatt hőkapacitás épül ki 2007 október végére. A harmadik ütemben, 2008 március végéig épülnek meg azok a hiányzó létesítmények, amelyek az összesen 120 megawatt hő-, illetve 3-szor 16,5 megawatt villamos teljesítményű kapacitás létrehozásához szükségesek.

Kocsis István, az MVM Rt. vezérigazgatója az aláírást követően kifejtette, hogy a beruházás összhangban van az MVM középtávú üzleti stratégiájában megfogalmazott célkitűzésekkel. Ennek szellemében a társaságcsoport erősíti pozícióját a hazai távhőpiacon, korszerű, magas hatásfokú technológiák megvalósítása révén versenyképes kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő egységeket létrehozva. Az MVM Rt. már hasonló, kogenerációs projektet valósított meg Miskolcon és Tatabányán is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!