1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Jelentős leépítésekkel jár a Máv versenyképességének javítását célzó program. Az állam 60 milliárd forintos hitel felvételére vállal kezességet ennek keretében, ugyanakkor komoly feltételeket is támaszt.

Erről Gál J. Zoltán kormányszóvivő beszélt.

A szóvivő szerint a következő két évben a dolgozói létszámot húsz százalékkal csökkentik, ami 11 ezer embert jelent. Ez nem jár ugyanakkor hasonló mértékű elbocsátásással, mivel az alkalmazottak 60 százalékát nyugdíjba küldik, vagy más cégekhez kerülnek át. A szóvivő tájékoztatása szerint a maradék 40 százalék "a túlbürokratizált adminisztratív létszám" csökkentését jelenti.

"A MÁV Rt. reformjának elsődleges célja, hogy európai színvonalú közlekedési alternatívát kínáljon az utazóközönség számára és a közlekedési rendszerek ésszerűsítésével csökkentse a zsúfoltságot" - szögezte le Gál J. Zoltán az MTI szerint. Az állam hitelfelvételi kezessége alapján a MÁV Rt. elindíthatja 30 villamos motorvonat beszerzésének folyamatát.


Kapcsolódó anyag
Húsz százalékos leépítés a Mávnál


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!