1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az e-Demokrácia pályázaton nyertes 1.495 önkormányzat összesen mintegy kétmilliárd forintot fordíthat informatikai fejlesztésekre, illetve az internet-kapcsolat kiépítésére – jelentette be Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) vezetője.

A miniszter elmondta, hogy a nyertes önkormányzatok mintegy 450 millió forintért vehetnek számítógépet, 16 millió forintot költhetnek az elektronikus aláírással kapcsolatos fejlesztésekre, és 1,5 milliárd forint jut az internet-elérés kiépítésére. A tervek szerint január közepére készen lesz az a számítógépes katalógus, amelyből választhatnak az önkormányzatok (egy önkormányzat a program során két számítógép megszerzésére pályázhatott, összesen 700 ezer forint értékben).

A miniszter közölte azt is, hogy január végén várhatóan már internet-kapcsolattal is rendelkeznek azok az önkormányzatok, amelyek hagyományos telefonvonalon keresztül kívánják elérni a webet. Azok az önkormányzatok, amelyek szélessávú internet-kapcsolatra pályáztak, márciusban érhetik el ezen keresztül a világhálót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!