1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek - közölte a köztestület.

A tájékoztatós szerint azok az őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak információt.

Az agrárkamara hangsúlyozza: az új igazolvány védett a hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez, öt évig hatályos, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A 190 ezer új igazolvánnyal rendelkező őstermelőn kívül év végéig a mintegy 100 ezer régi, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell a kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét - hívja fel a figyelmet a kamara.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!