2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az idei esztendő 1 milliárd forintos beruházása után 2007-ben 1,4 milliárd forintnyi fejlesztést tervez az elektromos szerelvényeket, erős- és gyengeáramú termékeket és rendszereket gyártó szentesi székhelyű Legrand Magyarország - tájékoztatott Károlyi László vezérigazgató.

A kisfeszültségű elektromos szerelvények területén világelső francia Legrand csoport magyarországi cégének 2005-ös árbevétele 9,4 milliárd forint volt, idén várhatóan 12,9 milliárd forint körül alakul, s jövőre a tervek szerint eléri a 17,2 milliárd forintot. A jó eredmények mellett a fejlesztésekről sem feledkezik meg a társaság, 2007-ben 1,4 milliárd forint értékű beruházást tervez a cég.

A vezérigazgató elmondta: a növekvő értékesítésen belül bővül az export aránya, míg tavaly 76 százalék volt, az idén a kivitel 87 százalékot tesz ki, 2007-ben pedig a tervek szerint meghaladja a 90 százalékot.

A közepes és kis éves sorozatnagyságú villamos szerelvények gyártó specialistájává vált cég fejlődésével párhuzamosan bővül a termelési területen foglalkoztatottak létszáma is: a 2005-ös 325 főről az idén 362-re nőtt, jövőre pedig további negyvennel emelkedhet a cég dolgozóinak száma - tudatta Károlyi László.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a cégcsoport 26 ezer alkalmazottjából ezerötszázan - köztük magyar szakemberek is - dolgoznak a termékfejlesztésen, az ipari beruházások 40 százaléka is erre a területre irányul.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!