2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ennyiért egy növényinstallációt is kifüggesztenek a Mammut elé.

Legalább az megvan már, hogy ki fogja teleültetni a budai Millenáris Széllkapu majdani parkját. Az EU-s közbeszerzési értesítőben a Magyar Nemzet szúrta ki a sikeres tender hirdetményét, mely szerint a debreceni PARKERTECH Kft. zöldítheti be a 2014-ben lebontott Ipari Minisztérium hűlt helyét.

valami ilyesmi lesz a Széllkapu, amikor elkészül

A több mint 16 ezer négyzetméteres parkba 328 előnevelt fa kerül, a cserjék pedig 5407 négyzetmétert foglalnak majd el. Lesz egy 651 négyzetméter felületű tó is, amiből 88 négyzetmétert borít majd növényzet. A Széllkapu különlegessége egy úgynevezett installáció, vagyis egy magas háló a Mammut felé eső oldalon, aminek 4766 négyzetméteres felületére növényeket futtatnak majd. Mindezt 2018 nyarán kell majd összehoznia a debreceni társaságnak, de a növényeket még elő is kell nevelniük. A munkadíj 1 milliárd 886 millió forint lesz.

A Mammut melleti terület parkosítása/beépítése eddig nem egy sikertörténet. Májusban hirdették ki, hogy eredménytelenül zárult, mert a pályázók túl sokat kértek volna a munkákért. Kicsit később az is kiderült, hogy a feladatokra a megbízó 8,5 milliárd forintot szánt, melyet a versenyzők 3,5 milliárddal lőttek túl. Itt többek között mélygarázst, kávézókat és aluljárót is kell építeni, illetve át kell szabni a környező utakat is. Ez a sikertelen tender ugyanakkor csak párhuzamos, de amúgy más sztori, mert itt nem szerepelt a feladatok között a zöldítés, csak a park durva tereprendezése.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!