2p

Ez 179 millió eurót jelent.

A Waberer's International Nyrt. árbevétele a tavalyi negyedik negyedévben 179 millió euróra, az előző év azonos időszakához képest 20,8 százalékkal nőtt. A rendszeres nettó eredmény az adózás és a pénzügyi eredmény egyszeri pozitív hatására egy évvel korábbi huszonkétszeresére, 6 millió euróra nőtt, az egy részvényre jutó negyedéves eredmény az előző év azonos időszakában elkönyvelt veszteséggel szemben 0,4 euró volt, az egész tavalyi évben pedig 163 százalékkal 1,13 euróra emelkedett - jelentette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön a szállítmányozási vállalkozás.

A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentés alapján a tavalyi év egészét tekintve a rendszeres nettó eredmény 57,5 százalékkal 22 millió euróra nőtt. A nemzetközi fuvarozásból eredő bevételek a folyamatos áremelések és a felvásárlások, így a lengyelországi Link felvásárlása révén 24 százalékkal emelkedett, a logisztikai bevételek a raktárkapacitás növekedésének és az emelkedő áraknak köszönhetően 8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. 


A tavalyi év egészét tekintve az árbevétel 17,8 százalékkal 674 millió euróra emelkedett, ám a közvetlen költségek is hasonló ütemben 533,8 millió euróra nőttek. A rendszeres a kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti eredmény (EBITDA) a negyedik negyedévben 47 százalékkal 21 millió euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az egész év alatt 16,6 százalékos növekedéssel 85,8 millió euróra emelkedett.

Tavaly július 6-án indult el a kereskedés a Waberer's International Nyrt. részvényeivel a BÉT-en, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A papír előző záróára 4730 forint volt. Legmagasabb ára 5199 forint, legalacsonyabb 4370 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!