2p

Ez lett az ország legnagyobb élelmiszeripari raktárbázisa.

Az olyan beruházásoknak is köszönhetően, mint a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. raktárának építése Dunaharasztiban, a magyar export elérheti az idén a 100 milliárd eurót - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás átadása alakalmából tartott sajtótájékoztatón a cég telephelyén szerdán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Minas Agelidis ügyvezető igazgató a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatón Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án. (MTI)

A miniszter elmondta: a kétmilliárd forintos beruházással épített új raktárral a Coca-Cola HBC dunaharaszti élelmiszeripari raktárbázisa lett Magyarországon a legnagyobb. Hozzátette, minden nemzetgazdaság erejét jól mutatja, hogy az olyan világmárkák, mint a Coca-Cola mennyire vannak jelen az országban.

A magyarországi kivitel értéke 2016-ban 92,990 milliárd euró, az idei első félévben pedig 50,990 milliárd euró volt.

A Coca-Cola befektetései is azt bizonyítják, hogy Magyarország a legvonzóbb befektetési régió a térségben. Nem elhanyagolható, hogy a cég alapanyag szükségletének kétharmadát magyar beszállítóktól szerzi be, ilyen az alma és a cukor is, és ezt az arányt növelni is szeretnék - fűzte hozzá Szijjártó Péter.

A beruházással egy 6500 négyzetméteres raktárat épített fel dunaharaszti központjában a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. A 12 méter magas épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér el. Az összességében több mint öt futballpálya méretű létesítmény 30 ezernél több kereskedelmi egységet szolgál ki.

Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter végezetül átadta a raktárcsarnokot, amelyet a vendégek és a sajtó képviselői megtekinthettek.

A Coca-Cola HBC Magyarország 2012-ben elsőként kötött stratégiai megállapodást a kormánnyal. Azóta a cég mintegy 15 milliárd forint beruházást hozott Magyarországra, árbevétele 87,5 milliárdról 106 milliárd forintra, az általa befizetett adó pedig 17,7 milliárdról 25 milliárdra nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!