2p

Csaknem egymilliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv uniós pályázatán egy biogázüzem megvalósítására a tatabányai önkormányzat, az AVE Tatabánya és az AVE Magyarország közös projekttársasága; a beruházáshoz az AVE kétmilliárd forinttal járul hozzá - hangzott el a napokban kezdődő építkezés helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Schmidt Csaba (Fidesz) tatabányai polgármester tájékoztatása szerint a város önkormányzata egy 49 ezer négyzetméteres területet apportál a projektbe, amelynek értéke 97 millió forint. Az AVE Dubnik-völgyi hulladéklerakójának közelében megvalósuló beruházás a Tatabánya térségében keletkező mezőgazdasági, piaci és lakossági zöldhulladékból, valamint kommunális szennyvíziszapból állít majd elő magas metántartalmú biogázt, amelynek elégetésével villamos energia és hő keletkezik.

A hőt a település Gyémánt fürdőjének fűtésére használják fel, míg a villamosenergiát az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vásárolja meg. A technológiai folyamat végtermékeként keletkező szagtalan maradékanyag kiváló, istállótrágya minőségű tápanyagpótló. Hartdégen Gergely a projektcég, az AVE Tatabánya Hulladékhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a társaságban 39 százalékos tulajdonrészt jegyez az önkormányzat, 21 százalék az AVE Magyarország, 40 százalék az AVE Tatabánya részesedése.

A jövő júniusra felépülő üzem a legmodernebb technológiát alkalmazza, zárt rendszerben, oxigénmentes környezetben égeti el a fermentálható hulladékot, teljesen szagtalan, nem terheli a környezetet, és olyan hatékony, hogy ugyanennyi energia előállításához egyébként évi háromezer tonna fát kellene felhasználni. Húsz-harminc új munkahely keletkezik a beszállítói háttérrel együtt, és ami még különlegesség, hogy az országban ez lesz az első olyan biogázüzem, amelynek önkormányzat is tulajdonosa - nyilatkozta az ügyvezető igazgató.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!