2p

Ez 40 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi.

A K&H Bankcsoport 2018 első háromnegyed évében 45,1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, 40 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a csoport az MTI-vel hétfőn. A K&H Bank 13,6 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2018 harmadik negyedévét, ami éves összehasonlításban 40 százalékos emelkedést jelent. 

A közlemény szerint az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó 4,2 milliárd forintnyi rendkívüli bevétel nélkül az adózás utáni eredmény 40,9 milliárd forintot tett ki az első 9 hónapban, ami éves összehasonlításban 27 százalékos növekedésnek felel meg. A nyereség növekedése elsősorban a magasabb üzleti volumeneknek, a magasabb ügyfélszámnak és a kedvező hitelezési költségeknek köszönhető. 

A K&H vállalati hitelállományát 17 százalékkal, lakossági hitelportfólióját pedig 4 százalékkal növelte, mely mindkét esetben a piacinál magasabb szintű bővülés. Idén szeptember végéig az új hitelkihelyezések értéke elérte a 372 milliárd forintot. 

Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője a közlemény szerint elmondta: a hitel/betét mutató a hitelezési aktivitás növekedésével 2,8 százalékponttal, 65 százalékra emelkedett az elmúlt 12 hónapban. Az év első 9 hónapjában a bevételük 12 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a nettó kamatbevétel 3,4 százalékos, valamint a díjbevétel 12,6 százalékos emelkedésével - ismertette.    

A K&H Biztosító 2018 első 9 hónapjában 3,2 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami egyszeri tételek nélkül 20 százalékos növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest - írták.

K&H Bank saját tőkéje a harmadik negyedév végén 286 milliárd forint volt, mérlegfőösszege pedig 3133 milliárd forintot tett ki.

A K&H csoport országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztat, 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfele van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!