3p

Összesen 4,5 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) betegség-diagnosztizáló, méregtelenítő készülékekre vonatkozó valótlan vagy nem bizonyított, a fogyasztókat megtévesztő tájékoztatás miatt négy társaságra - közölte a hivatal pénteken.

A GVH döntése szerint a Vivaldi Kft.-nek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt 1,5 millió forintos bírságot kell fizetnie. Az importőr Vivaldi és a forgalmazó Media Markt Saturn Holding kft. ionos méregtelenítő készüléket adott el. A vizsgálat során azonban nem tudták bizonyítani, hogy a hirdetésükben szereplő állítások a szükséges hatósági eljárások megállapításai szerint is megfelelnek a valóságnak.

A versenyhatóság álláspontja szerint a tisztességes tájékoztatás kötelezettsége alól az sem mentesíti a céget, hogy az elégedetlenség esetén visszatérítette vásárlóinak a készülék árát.

A kiszabott büntetésnél súlyosbító körülmény volt, hogy a cég az egészség megőrzésével kapcsolatos, bizalmi jellegű terméket kínált eladásra. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a készülék forgalmazását a Vivaldi Kft. még az eljárás lezárulta előtt, 2008 februárjában önként beszüntette, és felhagyott a jogsértő tájékoztatással, valamint visszavásárolta a készüléket az elégedetlen fogyasztóktól.

A reklámozó Media Markt ellen is vizsgálódott a GVH. A Media Markt nem kapott büntetést, de kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy mindazon akciós reklámújságjaikban, ahol 2007 második féléve és 2008 első féléve során az ionos testméregtelenítő készüléknek gyógyhatást tulajdonított, legkésőbb 2009. március 31-ig figyelemfelhívást tesz közzé. Ebben szerepel a termék megnevezése, a termék visszavásárlásának lehetősége és a kapcsolódó feltételek ismertetése, a visszavásárlás indoka, valamint a visszavásárlás határideje, amely a figyelemfelhívás megjelenésétől számított 30 napnál nem lehet kevesebb.

Egy másik eljárásban a GVH három másik készülék forgalmazójának reklámtevékenységét vizsgálta. A Hippocampus-BRT kft., az Eni.Med kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. ugyanis 2006 és 2008 között a Mobil Cell-Com, a Lenyo és a BioXline Fractal készülékeket betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatást tulajdonítottak.

A három vállalkozás wellness célú eszközként forgalmazta a készülékeket - így nem volt szükség az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet tanúsítására -, ám a róluk szóló tájékoztatásokat tudományos bizonyítékok nélkül olyan tartalommal töltötte meg, mintha azoknak betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatásuk lenne.

A készülékek állítólagos jótékony hatását a vizsgálat során nem sikerült tudományosan alátámasztani, ezért a GVH egyenként, egy millió forintos bírságot szabott ki mindhárom cégre.

Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a cégek hosszú időn át rendkívül sok fogyasztóhoz juttatták el hirdetéseiket, akik helyzetükből adódóan sérülékenynek tekinthetők. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a vállalkozások a végfogyasztók számára biztosították a díjmentes kipróbálás lehetőségét.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!