3p

A Versenyhivatal döntése szerint a Bankszövetség – a Bankárképző közreműködésével – 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a "BankAdat" adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással, áll a GVH közleményében.

A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

A Bankszövetség tagjai által az adatbázisban megosztott egyedi, üzleti titkoknak minősülő, stratégiai adatok (például mennyiségekre, költségekre, keresletre, nyereségességre vonatkozó adatok) biztosították, hogy a pénzintézetek naprakész információval rendelkezzenek a piacról, a piaci folyamatokról, versenytársaik teljesítményéről, üzletpolitikájáról, illetve stratégiájáról. Az elérhető információkat az érintett pénzintézetek elsősorban az üzleti tervezésnél, a stratégiaalkotásnál és a termékfejlesztésnél használták fel.
A GVH a Bankszövetséggel szemben 4 milliárd, a Bankárképzővel szemben pedig 15 millió forint bírságot szabott ki.

Ezek a legőrültebb állások

A bírság meghatározása során a GVH a Bankszövetség esetében az adatot szolgáltató tagoknak 2001-től az adatszolgáltatásuk idején keletkezett érintett piaci forgalmának a lakossági és vállalati szegmenshez sorolt kamat, díj és jutalékbevételei összegéből indult ki, míg a Bankárképző esetében az adatbázis működtetésével összefüggésben elért árbevételt tekintette releváns forgalomnak.

A GVH a bírság összegének meghatározásánál – többek között – az alábbi súlyosító körülményeket vette figyelembe:
•    a feltárt információcsere kifejezetten széles körű egyedi adatmegosztáshoz vezetett, s az árverseny, a minőségi verseny és az innovációs verseny dimenzióit is érintette;
•    BankAdatban résztvevő tagvállalkozások szinte teljes egészében lefedték a hazai bankrendszert, együttes piaci részesedésük meghaladta a 80 százalékot.

A GVH enyhítő körülményként értékelte többek között, hogy
•    a Bankszövetség és a Bankárképző önkéntesen felhagyott az adatbázis működtetésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően;
•    az adatbázis csak részben minősül jogsértőnek.
Az információs kartell aktív szereplője a Bankszövetség volt, a Bankárképző közreműködői szerepet vállalt.

A GVH az adatot szolgáltató, ekként a jogsértő döntések meghozatalában résztvevő tagbankok közvetlen versenyjogi felelősségét nem állapította meg, mert az adatbázis létrehozásáról és működtetéséről szóló döntéseket a Bankszövetség hozta meg, közölte a GVH.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!