Szűcs Erika szerint a munkahelymegőrzésre szánt 66 milliárd forintból tízmilliárd forint uniós forrás, amely kifejezetten a személyi szolgáltatási munkakörre, illetve annak képzési feladataira fordítható. A szociális és munkaügyi miniszter elmondta: ma az álláskeresők közel fele nyolc általánossal sem rendelkezik.
A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) által készített programokat egy 12 ezer céget felölelő kutatásra alapozták, amelynek alapján 101 szakképesítés került a kiemelt kategóriába - mondta Parragh László.
A kamara elnöke szerint a szakképzést már a 9. és a 10. osztályban el kell kezdeni, a 11. osztályban a tanulóidő 70 százalékát, a 12. osztályban 80 százalékát konkrét munkahelyen kell eltölteniük a tanulóknak.