2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Legalább 160 milliárd dolláros bevételre számít a Gazprom idén - közölte csütörtökön Andrej Kruglov, az orosz állami gázóriás igazgató tanácsának alelnöke.

A tavalyi bevétel 158 milliárd dollár volt - emlékeztetett Kruglov, aki a pénteki éves közgyűlést megelőzően tartott sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy 1,4698 ezer milliárd rubelre tervezik csökkenteni a cég adósságát. Tavaly ez 1,54 ezer milliárd rubelt tett ki (egy rubel körülbelül 7 forint).

Az RBK orosz hírügynökség jelentése szerint a Gazprom befektetési programjának értéke az első negyedéves adatoknak megfelelően a tervezett 777 milliárd rubelről 843 milliárd rubelre nőtt.

Az osztalékfizetést 2012-2013-ban a tavalyi szinten szeretnék tartani, amely a tiszta nyereség 25 százaléka volt.

A Gazprom nem zárja ki, hogy ebben az évben kibocsájtja az első rubelkötvényeket. Az RBK hírügynökség emlékeztetett rá, hogy a cég három év alatt 300 milliárd rubel értékben tervez kötvénykibocsátást a tőzsdén.

A földgázszállító és kitermelő orosz állami monopólium jegyzett tőkéje 118,367 milliárd rubel. A Gazprom részvényeinek több mint 50 százaléka állami tulajdonban van.

2011-ben a cég egy százalékkal, így 513 milliárd köbméterre növelte a gázkitermelést. A távolabbi országokba 8,1 százalékkal több földgázt exportált, összesen 150 milliárd köbmétert.

A Gazprom nettó nyeresége tavaly 34,5 százalékkal nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!