2002. július 11. 11:06

A Saab AB svéd gépipari csoport az első félévben a vártnál nagyobb, 474 millió korona (50,15 milió dollár) üzemi nyereséget ért el.

Árbevétele 8,28 milliárd koronára emelkedett, ami 11 százalékkal több a tavalyinál. 2001 első felét a Saab 1,06 milliárd korona üzemi nyereséggel zárta, ám annak zöme, 650 millió korona rendkívüli bevétel volt, ami a tengerészeti elektronikai üzletág eladásából származott.

A cég kedvező kilátásainak megerősítéséhez hozzájárul még az is, hogy a megrendelésállomány 12 milliárd koronával, 44 milliárd koronára nőtt. A cég részvényei nem kevesebb. mint 15 százalékkal emelkedtek ez év eleje óta, ezzel 56 százalékkal felülmúlták a stockholmi tőzsdeindex változását. A cég eredményeiben nagy szerepet kapott a brit BAe Systems céggel közösen gyártott Gripen vadászgépek eladása: a magyarországi üzleten túlmenően a cseh állam - a még véglegesítés előtt álló finanszírozási megállapodás függvényében - 39 gépet vásárolhat 1,7 milliárd dollár összértékben; 48 gép lengyelországi szállítására is jók az esélyek. Brazília az első körben 12 Gripen beszerzésére kötött előzetes megállapodást, amelyet azonban a közeljövőben akár további 70-100 gép vásárlásával toldhat meg.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.