3p

A világban nagymértékben terjed a csiptechnológián alapuló kártyák használata, a MasterCard világméretekben mintegy 300 millió ilyen kártyát dobott piacra, az elfogadóhelyek száma már több mint 7,5 milliót ér el, közölte a kártyatársaság regionális vezetője.

Zdenek Houser az elektronikus bankolásról tartott budapesti konferencián elmondta: a csipes technológia nagy előnye az ügyfelek számára, hogy növeli a kártyahasználat biztonságát, a bankok számára pedig az, hogy költséghatékony eszköze az elektronikus bankszolgáltatások elterjesztésének, bővítésének. A következő fejlődési szakasz az lesz, hogy a csipes technológiában az egyszer használatos jelszavak kerülnek majd előtérbe.

Egyúttal terjed az "érintés nélküli" fizetést biztosító eszközök világméretű használata is, elsősorban olyan helyeken, ahol az emberek gyorsan kis összegű fizetéseket szeretnének teljesíteni. Ide tartoznak a bolti, gyorséttermi, benzinkútnál történő vásárlások, illetve a jegyvásárlás például a focimeccsekre, tette hozzá.

Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója aláhúzta: napjainkban az egyes hitelintézetek különböző értékesítési csatornái nagymértékben versenyeznek egymással, az elektronikus bankolás, az internet használata egyértelműen vezet a mobil-bankolással szemben.

Az OTP ügyvezető igazgatója szerint míg a 90-es évek végén az internetes bankolást kifejezetten a maximum 35 éves, főleg menedzser típusú fiatalok használták, napjainkban már a nyugdíjasok is előszeretettel végeznek banki műveletet az interneten keresztül.

Népszerű, ha nem túl bonyolult

Az ügyfelek egyre nyitottabbak és érdeklődőbbek az új megoldások iránt, azonban csak azokat alkalmazzák, amelyeket a lehető a legkönnyebben tudják elsajátítani és nem támasztanak az ügyfelekkel szemben magas technológiai ismereteket.

Elmondta: érdekes, hogy az új folyószámla-szerződések 90 százalékát már direkt banki szolgáltatások révén kötik és terjednek olyan szolgáltatások is az internet, illetve a mobil bankolás révén, mint a mobil parkolás, a mobiltelefonnal történő autópályamatrica-vétel és nem ritka a tőzsdei ügyletek interneten keresztül történő bonyolítása sem.

Nyíri József, az IND Csoport fejlesztési vezetője pedig arról számolt be, hogy napjainkban az a tendencia, miszerint a személyi számítógépek, illetve a mobiltelefonok használata, szoftverei, megoldási lehetőségei nagyban közelítenek egymáshoz.

Kiemelte: míg a fejlett piacoknak számító Európában és Észak-Amerikában a mobil bankolást kimeríti az egyenleglekérdezés, vagy a számlák kifizetése, addig Japánban már a tőzsdei kereskedést is mobilon bonyolítják az ügyfelek. Ehhez azonban az kell, hogy a mobiltelefonok képernyői egyre nagyobbak, áttekinthetőbbek legyenek és szoftvereik segítségével maximum öt lépésben végigvihető legyen egy banki tranzakció.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!