2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Megadatott az életemben, hogy egy nagy nemzetközi üzleti tanácsadó cég alkalmazottjaként egy olyan projekten dolgozzak Nyugat-Európában, ami igazán globális, azaz szoros együttműködést igényelt a világ minden részéről. Amikor belevágtam, tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de gondoltam, az elméleti hátterem megvan, hiszen az egyetemen Hollandiában tanultam nemzetközi menedzsmentet, így nagy kihívásnak tekintettem és nekifogtam a munkának.

Cafeteria és feszültségoldók

A különböző országokban különböző kiegészítő "juttatások" illették meg az egyes alkalmazottakat. Voltam olyan projekten, ahol mindenkinek járt a napi fél órás masszázs, volt olyan hely, ahol mindenkinek rendelkezésére állt munkaidő alatt a biliárd, a darts, az asztalitenisz, hogy így vezessék le a napi feszültséget, és természetesen volt, ahol munkaidő után, mielőtt hazaindultak a mínusz 25 fokos hidegben, a projekt tagok együtt eliszogattak pár korty vodkát.

Összességében tehát mindenképp ez volt életem legtanulságosabb projektje, és az egyetlen tanácsom, ha valaki hasonló helyzetbe kerül, hogy fontolja meg: "Nem vagyunk egyformák, de talán jobb is így, mert egyébként még unatkoznánk, ha nem érnének lépten-nyomon ebből adódó meglepetések".


Az országok nevét szándékosan nem említettem, mert abból esetleg következtetni lehetne a vállalatra, akiknek dolgoztam.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!