2p

Egy évvel első üzemcsarnokának elkészülése után karosszériaelem-gyártó üzemének másfélszeres bővítését jelentette be pénteken a német tulajdonú Gedia csoport a tatai ipari parkban.

A 2010-ben befejeződő beruházással a meglévő, négyezer négyzetméteres üzeme mellett egy hatezer négyzetméteres csarnokot épít fel a vállalat, ezzel a Gedia beruházásának összértéke meghaladja a hatmilliárd forintot - mondta el Markus Schaumburg.

A jelenlegi 100 fős létszámhoz képest a gyár teljes kiépítése után ötszáz dolgozónak adhat munkát. A tatai üzemben első és hátsó lökhárítókat, ajtóküszöböket és más ajtóalkatrészeket készítenek automatizált gépsorokon, a gyárba később préstechnológiát is telepítenek.

Michl József, Tata polgármestere rámutatott, hogy a Gedia a tatai ipari park első beruházója, azonban letelepedése után röviddel újabb befektető épített üzemcsarnokot a területen A Gedia beszállítójaként a csőáruk magyarországi piacának közel negyedét birtokló, szlovák tulajdonú Tom-Ferr Zrt. 4400 négyzetméteres gyártóbázist épített a tatai ipari parkban, közel kétmilliárd forintos ráfordítással.

A Gedia beruházását a Suzuki beszállítói pozíciójának elnyerése tette lehetővé, de fontosabb vevői közé tartozik a Ford, a GM, a VW, a BMW csoport, a Volvo, valamint a Karmann, a Porsche, a Renault, a Fiat és a Scania.

Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára elmondta, hogy a tárca és az ITD Hungary menedzselésében 2008 első három negyedévében 37 pozitív befektetői döntés született több mint 656 milliárd forint tervezett értékben, közel 8400 munkahelyet teremtve.

A tradicionális szektorok közül kiemelkedett a járműipar, amelyen belül a legtöbb megkeresés az autóiparból származott, de növekedett az egyéb gépipari projektek száma is. A pozitív befektetői döntések közül kilenc projekt autóipari beruházás volt, ezek több mint 370 milliárd forint értékben közel négyezer munkahelyet teremtenek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!