3p

Nyolcadával csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele és EBITDA-eredménye az első háromnegyed évben - olvasható a társaság által a BÉT honlapján szerda reggel közzétett beszámolóban.

A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok szerint kimutatott első háromnegyed évi 29 milliárd forintos árbevétel 12, a 2,4 milliárdos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 13 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a 802 millió forintos üzemi eredmény 22,4, a 6,3 milliárdos bruttó eredmény 6,4 százalékos csökkenést jelez.

A harmadik negyedév 8,5 milliárdos érbevétele 0,5, az 541 milliós EBITDA 18,2 százalékkal haladja meg a bázisidőszaki adatot. A 19 millió forintos üzemi eredmény 116,6, az 1,8 milliárdos bruttó eredmény 1 százalékos javulást jelez.

A jelentés szerint a külpiac alakulása továbbra sem kedvező, folyamatos kihívások elé állította a piaci szereplőket 2016 első három negyedévében például az amerikai tehergépkocsi piac, pang a kereslet a globális mezőgazdasági szegmensben, kiváltképp Amerikában, valamint a jármű üzletág ciklikussága is befolyásolja az eredményeket.

Hozzáteszik, mindezt sikerült a termék és vevőportfólió optimalizálásával, valamint stratégiai partnerkapcsolatok kialakításával és fenntartásával kezelni, így egyes szegmensekben növekedést érve el: a futómű üzletág a fejlesztési stratégiájára alapozva a harmadik negyedévben jelentős, 30 százalékos növekedést ért el az európai piacon, valamint kiemelkedő forgalmat produkált a FÁK-országokban.

Január eleje óta nőtt az alkatrész üzletág értékesítése, különösen bíztató eredményként említik, hogy a harmadik negyedévben a bel- és a külföldi értékesítés is erősödött, ami nagymértékben köszönhető a cég stratégiai partneri együttműködéseinek. Eközben a közlemény szerint a jármű üzletág elsősorban a polgári alkalmazások terén ért el jelentős exportnövekedést, kétszámjegyű növekedést.

A tájékoztatás szerint a futómű üzletág az első háromnegyed évben 11,1, a jármű üzletág 36,4 százalékos csökkenést, míg az alkatrész üzletág 3,8 százalékos növekedést produkált. A harmadik negyedévben az alkatrész üzletág 1,8 százalékos, a jármű üzletág 56,2 százalékos növekedést, a futómű üzletág pedig 11,0 százalékos mérséklődést ért el.

A tájékoztatás alapján sikerült tovább mérsékelni a múlt év végére már rekordalacsony szintre levitt hitelállományt, "a folyamatos nyereséges működés, a hatékony készpénztermelési képesség, valamint a továbbra is szigorú működőtőke-menedzsment eredőjeként a nettó hitelállomány 1,5 milliárd forintra csökkent". Az összeg 3,6 milliárd forinttal kisebb, mint az egy évvel ezelőtti és 1,8 milliárd forinttal kisebb, mint a 2015. év végi állomány. A közlemény szerint a Rába hitelállománya idén jóval az iparágban szokásos szint alá került, soha ilyen alacsony nem volt.

A beszámoló szerint a cég pénzügyi stabilitása adja a hátterét a megkezdett, stratégiai jelentőségű beruházásoknak, a fenntartható versenyképességnek és a piaci pozíciók megőrzésének a kapacitások bővítésén és modernizálásán keresztül.

Közölték azt is, hogy a társaság az évek óta bizonytalanul teljesítő tengerentúli piacok mellett üzletfejlesztést folytat a európai kontinensen, így mára az EU országai váltak a legfontosabb értékesítési területté.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!