1p

Tavaly a felelősségbiztosítások piaca 11 milliárd forintot tett ki. Ennek nagy rész általános felelősségbiztosítás volt. A menedzserek hibáira ritkán kötnek biztosítást, és az ebben a típusban specialistájának számító amerikai AHICO AIG Hungary, és a német Allianz-Hungária – amely cégek a piacot uralják – szakemberei sem tudják összegszerűen mekkora lehet ez a szegmens.

A társaságok közlései szerint mintegy 40-féle felelősségbiztosítási típust értékesítenek. A már felsoroltakon kívül harmadik személynek okozott esetleges károkozásuk fedezésére felelősségbiztosítást köthetnek a gépjárműjavítók, az autógumi-szerelők, a benzinkutak, a gépjárművek őrzésére szakosodtak, a raktározással foglakozó cégek, a fuvarozók, sőt a kéményseprők és a kályhakészítők is. De rendezvényszervezők is szerződhetnek az egyik biztosítóval arra az esetre, ha a vállalt hangosító berendezések, kellékek nem állnak időben rendelkezésre vagy a vállalt örző-védő funkciónak nem tudnak maradéktalanul eleget tenni.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!