2p

Nem ösztönöznek minket vásárlásra a reklámokban megjelenített meztelen női testek és félmeztelen izmos sportolók, a fogyasztók többsége ugyanis nem tartja az eladás hatékony eszközének a szexualitás ábrázolását. A fiatalok és a férfiak nyitottabbak az erotikával fűszerezett hirdetésekre, de az emberek nagy többsége nem engedné a teljes meztelenség bemutatását – derül ki a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak díjazott tanulmányából.

A reklámkészítők által gyakran hangoztatott "szexszel mindent el lehet adni" elvet cáfolták meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának marketing szakos hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára végzett kutatásukban. A tanulmányi verseny zsűrije által különdíjjal jutalmazott tanulmány célja az volt, hogy feltárja a fogyasztók reklámokhoz való viszonyát, különösen tekintettel az erotikus, meztelenséget bemutató hirdetésekre.

A csaknem 200 fős mintán – kvalitatív és kvantitatív eszközökkel – végzett kutatás több tekintetben is meglepő eredményt hozott. A megkérdezettek nagy része nem ért egyet a szexualitás öncélú ábrázolásával, és csak indokolt esetekben például óvszer, fehérnemű vagy parfüm reklámban használnák az erotikát.

A válaszadók többsége szerint a meztelenség sokkal inkább érzéki mivoltának köszönhetően figyelemfelkeltő, és nem azért mert tabu téma. Ugyanakkor kevesen vallották, hogy a szexualitással átitatott reklámok ösztönzőleg hatnak rájuk a különböző termékek, márkák tényleges vásárlásakor is. A reklámokban megjelenő meztelenség, tehát a legtöbb emberből kivált valamilyen ingert, de nem alkalmas eszköz a vásárlásösztönzésre.

A fiatalabb generáció és a férfiak nyitottabbak az erotikával fűszerezett hirdetésekre, de az emberek nagy része nem engedné teljesen leplezetlen testek bemutatását. Mindkét nem a természetes és vékony modelleket látja szívesen, míg a többség szerint az időseket még fürdőruhában sem illő megmutatni. További érdekesség, hogy a fürdőruhás és fehérneműs megjelenítést inkább a férfiak, míg a meztelen felsőtest látványát inkább a nők fogadják el nagyobb arányban.

IV. Mfor Marketing Konferencia - Hatékony marketing kommunikáció válság idején

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!