2p

A CFSB elemzése szerint 2002-ben 415 millió mobiltelefont értékesítenek a világon, és így a mobiltelefon-piac 8 százalékkal bővül.

A két vezető mobil-gyártó, a Nokia és a Motorola ugyanakkor ennél nagyobb, 420-440 milliós forgalomra számít világszerte.
A világ mobiltelefon-piaca a Bank Credit Suisse First Boston (CSFB) hétfőn közzétett tanulmánya szerint az idén 8 százalékkal bővül.

A pénzintézet becslései szerint az idén 415 millió mobiltelefont értékesítenek világszerte, a tavalyi 385 millió után. A tanulmányból kiderül, hogy a készítők úgy vélik: a korábbi rossz hangulatot követően a mobilpiac stabilizálódott.

A bank adatai szerint a piacvezető finn Nokia tavaly 35,6 százalékos piaci részt mondhatott magáénak. A második helyen 2001-ben a Motorola állt 16,6, harmadikon pedig a Siemens, 7,7 százalékkal. Ugyanakkor a Gartner Dataquest piackutató szerint a Siemens tavaly az ötödik helyre csúszott vissza a svéd Ericsson és a dél-koreai Samsung mögött. A Siemens szóvivője szerint a CSFB tanulmány azt igazolja, hogy a 3-5. helyeken kemény pozícióharc folyik.

A CSFB becsült adatai az idei évre az ágazat egyéb becslései alatt maradnak: a Nokia 420-440 millió, a Motorola 420 millió eladott mobilkészülékkel számol világszerte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!