4p

Aki nyomon követi a karácsonyi szezon előtt az amerikai kiskereskedelem trendjét, annak minden bizonnyal sokat mond a Cyber Monday vagy a Green Monday kifejezés. A legnagyobb tengerentúli cégeknél rendre komoly várakozás előzi meg ezeket a napokat. Tavaly már itthon is megrendezték először az Ingyen Szállítás Napot, idén viszont még nagyobbat dobnának a hazai webáruházak. Mfor.hu-háttér.

Amerikai mintára

Az Egyesült Államokban szeretnek nevet adni bizonyos napoknak, így született meg a Black Friday (fekete péntek) forgalma, mely hagyományosan a karácsonyi vásárlási roham rajtját jelenti, minden évben a Hálaadás utáni nap. Mostanra bevett gyakorlat, hogy a legtöbb cég ilyenkor kezd komoly leárazásokba a karácsonyi vásárlói roham előtt, a vevők rendre elárasztják az üzleteket.

2006 óta az internetes kereskedők is rácsatlakoztak a fekete péntekre, akkor született meg a Cyber Monday, mely a Black Friday utáni első hétfő. Idén a fekete péntek november 26-án lesz a tengerentúlon, ebből következően a Cyber Mondayt november 29-én tartják az internetes kereskedők.

A Cyber Monday létjogosultságát egyébként a számok is igazolják, hiszen a 2006-os debütálás óta évről évre nő az ezeken a napokon elköltött összeg, még a válság miatt visszaeső kiskereskedelmi fogyasztás sem okozott komoly törést. Az első alkalommal 610 millió dolláros forgalmat regisztráltak az online webáruházak ezen a napon, míg tavaly már átlépte a bűvös egymilliárd dollárt az elköltött összeg. 2009-hez képest 2010-ben 16 százalékos volt a növekedés az Egyesült Államokban ezen a napon.

Az amerikai "jeles" napok közül a Cyber Monday csak a legismertebb, további két napot tartanak számon az internetes kereskedelemben. A Green Monday általában december második hétfője, az eBay általában ezen a napon regisztrálja a legnagyobb forgalmat. Emellett ismert még a Free Shipping Day fogalma, ez a nap az idén december 17-18-ára esik. Hagyományasan ez az utolsó nap, amikor a megrendelt termékek még karácsony előtt megérkeznek az ügyfelekhez, ilyenkor a cégek ingyenes szállítással csalogatják a vevőket.

Már tavaly próbálták itthon is meghonosítani

Magyarországon 2010-ben rendezték meg először az Ingyenes Szállítás Napját, amikor összesen 241 hazai webáruház vállalta, hogy ingyenesen szállítja házhoz a megrendelt termékeket. Az utólagos felmérések szerint azon a napon a résztvevő webáruházak forgalma 5,63-szor volt nagyobb, mint egy normál decemberi napon. Száz látogatóból 4,5 vásárolt azon a napon, ez az arány egy átlagos nap 1,5 körül van. A webáruházak 91 százaléka elégedett volt a december 16-i forgalmával.

Talán a tavalyi sikeren felbuzdulva idén folyamatosan igyekeznek fenntartani az érdeklődést a karácsonyi szezonban az internetes kereskedők. Már most is fut a Zöld Hétfő, mely azt jelenti, hogy minden hónap első hétfőjén a jelentkező webáruházak ingyenes szállítást vállalnak. Ez már most is így volt november 7-én, de az igazi "roham" december 5-én, a karácsony előtti utolsó Zöld Hétfőn várható.

A Zöld Hétfő mellett szintén új kezdeményezés az DotCommerceday, mely november 24-én lesz, ez a magyar internetes vásárlás napja. Az akció honlapja szerint eddig viszonylag kevés cég csatlakozott kedvezményekkel, de az EasyJet például 10 százalékot elenged minden Budapestről induló járatára szóló repülőjegy árából, míg a Praktiker webáruháza 15 százalékos kedvezményt ad minden termékre.

Az idén először meghirdetett "akciós napok" mellett december 15-én lesz a második magyar Ingyenes Szállítás Nap, melyre az akció honlapja szerint már több mint száz hazai webáruház jelentkezett, és még több mint egy hónap van az akcióig, addig folyamatosan jelentkezhetnek a cégek.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!