2p

Horvátországnak el kell döntenie, hogy a horvát olajipari vállalat, az INA piaci alapokon működő vagy állami cég legyen - mondta Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke a Globus című horvát hetilapnak adott interjúban szerdán.

"Ha a piaci modellt választjuk, akkor célokról és stratégiáról kell beszélnünk, amennyiben az állami modellt, akkor egy magánbefektetőnek itt nincs érdekeltsége, ebben az esetben az volna a logikusabb, ha az állam átvenné a vállalt teljes tulajdonjogát" - szögezte le.

Áldott Zoltán felidézte, a horvát kormány többször hangsúlyozta, hogy az INA-t piaci alapokon működő vállalatnak látja, majd ismét olyan követelésekkel állt elő, amelyek ellentétesek voltak a kijelentésekkel.

A  horvát kormánnyal folytatott tárgyalások során a Mol az INA stratégiájáról akart beszélni, hogy mit szeretnének elérni és hogyan - mondta az igazgató. Hozzátette, hogy ez a kérdés ugyanakkor ritkán került az asztalra, amikor szóba került, a horvát kormány tárgyalói ragaszkodtak ahhoz, hogy előbb a részvényesi szerződés módosítását írják alá.

Az INA vezetője arról is beszélt, hogy majdnem két éve tárgyaltak utoljára  a Mol és a horvát kormány képviselői, most pedig arra várnak, hogy az új kormány új tárgyalóküldöttséget állítson fel.

Lehet, hogy a Mol addig valamelyest változtat álláspontján, mert az utolsó tárgyalások óta nagyon sok idő telt el és bizonyos körülmények is változtak - hangsúlyozta Áldott Zoltán. "Korábban volt róla szó, hogy potenciális vevők érdeklődtek az INA iránt, az aktuális körülmények között lehet, hogy nehezebb volna új vevőt találni, de sosem lehet tudni" - tette hozzá.

Ugyanakkor úgy látta, hogy a horvát kormány és a Mol leginkább  az INA vezetéséről szóló megegyezéssel  zárhatja le a vitát.

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal, amelytől a Mol nem hajlandó elállni.

Áldott Zoltán szerint egy kereskedelmi cégnek nem érdeke partnerként részt venni egy olyan vállalatban, amelynek működésére nincs befolyása. Elmondta, hogy 2003 és 2009 között vegyes modellben kisebbségi partnerként vett részt a Mol az INA vezetésében, ami nem működött, ezért is döntött úgy a magyar olajcég, hogy növeli részesedését a vállaltban és átveszi az ellenőrzést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!